Index Vakbarát Hírportál

Metrópótlás: repülő villamos vagy kerékpárok?

D MTZ20160314010
2017.09.21. 23:16
November elején megkezdődik a 3-as metró felújítása. A három évig tartó rekonstrukció százezrek életét érinti, a tumultuózus jelenetek, közlekedési dugók borítékolhatók. A metró pótlására megszületett a terv a BKK-nál, de ezt sokan még kevésnek tartják. Több alternatív javaslat született.

A 3-as metró felújítását három ütemben tervezik. Első ütemben egy évre lezárják a metróvonal északi szakaszát – az Újpest-Központ és a Lehel tér közötti részt –, ekkor csak Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között járnak majd a szerelvények. A forgalomban maradó szakaszon is lesz még korlátozás: esténként és hétvégente a 3-as metró helyett annak teljes vonalán pótlóbusszal lehet utazni.

A BKK az északi szakasz felújításának idejére lakótérségekre bontva részletes tervet dolgozott ki. Eszerint a Lehel tér és Újpest-Központ között közlekedő metrópótló buszok (60 darab) a metró lezárt állomásait kötik össze. Egyes pótlóbuszok az újpesti lakótelep jobb kiszolgálása miatt Újpest-Központtól tovább mennek egészen az Árpád üzletházig, és onnan is indulnak. Haladásukat jelzőlámpa-módosítások segítik.

A metróhoz képest lassú pótlóbuszokon túl a BKK több alternatív lehetőséget is javasol a belváros gyorsabb elérésére. Így például Újpesten meghosszabbítják a 12-es villamost a metróig, sűrűbben jár a 20E, 30, 30A busz, és melegen ajánlják a metróval párhuzamosan futó vasutat is. A Rákospalota-Újpalota térségéből érkezőknek javasolják az 5, 25, 225, a 7E jelű buszt, valamint a 69-es villamost.

Azok, akik eddig Óbudáról az Árpád hídon át mentek a metróhoz, inkább a fonódó villamost, a HÉV-et, a 34, 106, 109 és 9-es buszt, valamint a vasutat használják majd a BKK ajánlásával. Az angyalföldieknek marad elsősorban a metrópótló busz, valamint a 12-es és a 14-es villamos, a 105-ös busz.

Egy belső BKK-s anyag szerint a felújítás idején a 3-as metró utasainak (csúcsórában 13.500 utas/óra) körülbelül 55-60%-át viszik el a metrópótló buszok, 10-15%-át pedig a meghosszabbított elővárosi járatok. Mintegy 25% utazik majd az alternatív elkerülő járatokon, és 5%-ra teszik a kerékpárra szállók arányát.

A BKK pótlási javaslata még nem végleges. A héten zárult le a javaslatok társadalmi egyeztetése, ahova információink szerint több mint 1700 észrevétel érkezett az utasoktól és civil szervezetektől – amiket aztán vagy beépít a BKK a sajátjai közé, vagy nem. Ezekből a javaslatokból legalább kettőt már ismerünk, mert már közzétették őket: a Közlekedő Tömeg Egyesületét valamint a Kerékpárosklubét, valamint a BKK volt vezérigazgatója, Vitézy Dávid is hozzászólt a tervekhez a közösségi oldalán.

Vitézy repülő villamosa

Vitézy szerint a hivatalos pótlási tervek valójában szinte csak egyetlen megoldást alkalmaznak: pótlóbuszok járnak majd a metró felett. A volt igazgató azt veti fel, hogy ha a Margit híd felújításának idején meg tudták oldani, hogy a híd egyik felén mindig közlekedjen a 4-6-os villamos az ideiglenes „repülővágányokon”, akkor a 14-es vonalának meghosszabbításában a Westend mellett pár nap alatt kiépíthető lenne egy hasonló ideiglenes vágány, amin a 14-es bejöhetne egész a Nagykörútig. Ez jelentős könnyebbséget okozna sok utasnak.

Metrópótló busz=tömeg+dugó

A Közlekedő Tömeg állásfoglalása szerint kritikus fontosságú, hogy a felújítás ideje alatt mind a közösségi, mind pedig az egyéni közlekedést választók elkerüljék a metrópótló autóbuszok útvonalát, hiszen a legzsúfoltabb járművek és a legnagyobb dugók abban a térségben várhatóak. Meggyőződésük, hogy a BKK által közölt tervek jelentősen alábecsülik a probléma jelentőségét.

Az egyesület ezért olyan alternatív javaslatot készített, ami nem csak a metró pótlására készít fel. A IV. és a XV. kerület hálózatát átfogóan módosítanák úgy, hogy több területet tárjanak fel színvonalas, átszállásmentes kapcsolatot nyújtó járatok – mindezt fenntartható módon, a jelenlegi hálózat fenntartási költségeihez képest azonos vagy kevesebb anyagi ráfordítással. 

Javaslatuk lényege röviden (részletesen az egyesület oldalán olvashat róluk):

  1. A metrópótlóknak el kell érniük a nagykörutat,
  2. a 12-es és a 14-es villamosokat még tovább kell sűríteni,
  3. közvetlen gyorsjáratok kellenek a többi metróhoz Megyerről, Újpestről és Káposztásmegyerről,
  4. átszállásmentes belvárosi kapcsolat kell Rákospalota még több részéről,
  5. előnyben részesített, közvetlen járatok Óbudáról az M2-es és az M3-as metróhoz,
  6. a Volánbusz-végállomás az Árpád híd helyett a Lehel téren legyen,
  7. a kerékpár is metrópótló.

Ez utóbbi pontot nemcsak a Közlekedő Tömeg, hanem a Magyar Kerékpárosklub is komolyan gondolja, méghozzá azért, mert

Bécsben nagy siker volt a kerékpáros metrópótlás.

A bécsi kétkerekes metrópótlásról csütörtökön kerekasztal-konferenciát is rendeztek Budapesten, amin a bécsi városháza, a bécsi Mobilitási Ügynökség, és a Kerékpárosklub képviselői mellett a BKK és a BKV szakemberei is részt vettek.

A beszélgetésen kiderült, hogy a Bécs dél-nyugati részén haladó U4 metróvonal tavalyi felújításakor külön a kerékpárosoknak is szerveztek alternatív metrópótló lehetőséget, méghozzá úgy, hogy a felújítás miatt lezárt 5 kilométeres részt egy kerékpárúttal váltották ki.

Igaz, nem kellett ehhez új utat építeni, csak a meglevő infrastruktúrát úgy felturbózni, hogy a bringások rákapjanak. Ehhez mobil bringatárolókat építettek a metrómegállókhoz, mintegy ezer férőhelynyit, és a tárolók mellett ingyenes kerékpáros szolgáltatásokat kínáltak, úgy mint szerviz, kölcsönzési lehetőség. 

Martin Blum, Bécs kerékpárosügyi megbízottja elmondta, hogy a tárolók néhány nap alatt megteltek, a szolgáltatás hamar népszerű lett. Két-háromezer utast tudtak kiváltani így naponta, ami pesti óránkénti 13500 utashoz képest természetesen nem sok, de mindenképpen segít, főleg a csúcsidőszakban. Az U4 féléves kerékpáros pótlása átszámolva mindössze 18 millió forintba került. Akkora siker lett, hogy a szervezők díjat is kaptak érte.

A bécsi példa sikerén felbuzdulva a Magyar Kerékpárosklub is elkészítette a maga javaslatát. Kisebb beavatkozásokat ajánlanak a metró nyomvonalával párhuzamos utakon, ahol a kerékpárosforgalmat el lehet vezetni. Kerékpártárolók építését javasolják több ponton, ahol a bringás már át tud szállni metróra (pl a Lehel térnél) vagy sűrűbben közlekedő tömegközlekedési járműre.

Javítani kellene a metróval párhuzamosan haladó kerékpárutak minőségén (festés pótlásával, gallyazással, stb), valamint megnyitni a kétirányú kerékpáros forgalom előtt néhány olyan egyirányú utcát, aminek összekötő szerepe van. Javasolják a Bubi közbringarendszer bevonását a pótlásba, a Bubi megállók felpörgetésével, bővítésével, sűrítésével. Azt is szeretnék, ha az érintett bringautakra számláló kerülne, hogy lehessen követni a változások mértékét.

Bereczky Ákos, BKK innovációs főmunkatárs szerint cége partner a javaslatokra: a számláló hamarosan felkerül, bővítik a tárolókat is legalább négy helyszínen (a Lehel téri ideiglenes metróvégállomáson, valamint 3 vasútállomáson). A Lehel téri tárolóhoz a BKV ad majd területet.

Abban mind a civil szervezetek, mind a BKV és BKK megegyeztek, hogy a hideg-esős novemberben valószínűleg még nem fognak tömegek átülni kerékpárra, de a kezdéskor szerzett tapasztalatokat jól lehet majd hasznosítani tavasszal, valamint majd a központi metrószakasz felújításánál, ahol a kerékpáros pótlásnak jóval nagyobb szerepe lehet.



Rovatok