Index Vakbarát Hírportál

De mit csinálnak a metróvezetők, míg nem jár a metró?

D MTZ20171103010
2017.11.16. 07:08
A 3-as metró felújításának kezdetével kevesebb metróra és kevesebb metróvezetőre van szükség a vonalon. A felszabaduló metróvezetők esetében adná magát, hogy átüljenek a metrópótló buszokra, hiszen buszvezetőből nagy hiány van. De a két jármű hagyományosan nem átjárható, talán egy vonatvezetőnek van összesen buszra jogosítványa.

A rekonstrukció kezdete óta, azzal összefüggésben egyetlen metró járművezető munkaviszonyát sem szüntették meg, válaszolta érdeklődésünkre a BKV. 

Hozzátették, hogy „a rekonstrukció ideje alatt is felmerülnek olyan szükséges járművezetői tevékenységek, amelyek a forgalmi teljesítménnyel vagy annak csökkenésével nincsenek összefüggésben. Ilyen tevékenység többek között a Lehel tér ideiglenes végállomáson a megváltozott forgalmi technológia által igényelt fordító személyzet, a szabadság kiadása, az előírt képzések és időszakos oktatások teljesítése stb.”

Tisztelt olvasó! Ha nem egészen érti, mit is tartalmaz a fenti bekezdés, nincs egyedül. Mi se nagyon értettük, ezért felkértük BKV–magyar, magyar–BKV tolmácsnak Gulyás Attilát, a legnagyobb BKV-s szakszervezet, az MKDSZ vezetőjét.

Mint mondta, a BKV ezzel azt akarta mondani, hogy a munkájukat a metrófelújítással elvesztő metróvezetőket több helyen is foglalkoztatja a cég. 

  • Először is: szükség van plusz járművezetőre a folyamatosan érkező felújított orosz metrók próbafutásához. 
  • Másodszor: a Lehel téri ideiglenes végállomáson nagyon gyorsan (3 perc alatt) kell megfordulnia a szerelvénynek. Az idő tartásához 120 métert kellene villámgyorsan loholnia a beérkező szerelvény vezetőjének ahhoz, hogy a forduló metró végéből az elejébe fusson. Ehelyett inkább kiszáll a Lehel téri peronon, és egy úgynevezett fordító brigád ugrik be a helyére a fülkébe, és mire ők az alagútban megfordítják a szerelvényt, ő előresétál az utasok között a peronon a másik vágányhoz, ahol átveszi újra a vezetést. A fordító brigád tagjai is metróvezetők.
  • Harmadszor: a 2-es metró vonalán is létszámhiány van metróvezetőkből. Ezt a hiányt töltik fel a 3-asról szabadult vezetőkkel, akik előbb azért egy féléves képzésen beletanulnak az Alstom szerelvényekbe.

Gulyás Attila elmondása szerint nem jellemző, hogy a metróvezetőknek buszos jogsijuk lenne.

Talán egy emberről tudok, akinek van

– mondta. Éppen ezért nem jellemző, hogy átülnének a metrópótló buszokra, még besegítőként sem.



Rovatok