Index Vakbarát Hírportál

Tinilányok szörföztek a Combinón

2018.11.01. 09:01

Nemrég került fel az egyik közösségi oldalra az a videó, amin az látszik, hogy három tinilány a 4-6-os villamos hátuljára kapaszkodva, tulajdonképpen az ütközőn térdelve utazik. 

A jelenség nem ismeretlen, a múlt században sokat utaztak a villamosok hátsó ütközőin, azaz tujáztak a pestiek. Ma már a nagyobb sebesség, és a kisebb kapaszkodási lehetőség miatt veszélyesebb.

A BKK korábbi közleménye szerint a tujázás és a szörfözés a metró- és villamoskocsik között, előtt vagy mögött is szabályellenes. 

Eszerint a villamos ütközőjén utazni tilos, hiszen rendkívül veszélyes: aki ezt teszi, az a testi épségét, az életét is kockáztatja. Ha valakit tetten érnek, hogy egy közösségi közlekedési járat hátsó részére felkapaszkodva utazik, az rendőrségi feljelentést von maga után. Az ütközőn való utazás a közúti közlekedési szabályok megsértésének számít, a 2012. évi II. törvény 224. paragrafusa szerint helyszíni bírsággal sújtható.

Az iho.hu korábbi cikke szerint 2011 júliusában Budapesten történt hasonló, súlyos baleset. Akkor két tizenéves fiatal „tujázott”. A meggondolatlan gyerekek a Lehel téren kapaszkodtak fel a 14-es villamos hátsó ütközőjére, azonban egyikük a Lőportár utcánál leesett a járműről. Őt akkor súlyos koponyasérüléssel vitték kórházba a mentők. 



Rovatok