Index Vakbarát Hírportál

Pert nyert a BKK ellen a Közlekedő Tömeg

2018.11.30. 16:25

A Közlekedő Tömeg Egyesület jogerősen pert nyert a Dabóczi Kálmán által vezetett BKK ellen: maradéktalanul ki kell, hogy adják az éjszakai járatok több évnyi utasforgalmi adatait, áll a szervezet közleményében.

Az Egyesület 2017-ben megelégelte, hogy a szolgáltatások fejlesztésére hivatott BKK érdemi változtatást nem valósít meg a fontos és népszerű éjszakai szolgáltatásán, ezért úgy döntött, hogy fejlesztési javaslatot dolgoz ki az évek óta változatlan és egyre zsúfoltabb éjszakaibusz-hálózatra. Ennek megalapozásához kikérték a jelenlegi járatok utasszámait a BKK-tól. 

A BKK jogszerűtlenül megtagadta a közérdekű adatok kiadását, így először az adatvédelmi hatósághoz fordult a szervezet. A NAIH a Közlekedő Tömeg Egyesületnek adott igazat, azonban a BKK továbbra is visszatartotta az adatokat. Ezután pert indítottak a fővárosi közlekedésszervező ellen. A pert első fokon, és a jogerős ítélet szerint másodfokon is megnyerték, így az adatokat 15 napon belül át kell adniuk a Közlekedő Tömeg Egyesület részére.



Rovatok