Index Vakbarát Hírportál

Az önkormányzat szerint életveszélyes volt a Vörösmarty téren kivágott fa

2019.03.01. 10:10

Olvasónktól kaptunk egy képet péntek reggel, hogy kivágtak egy öreg platánfát a Vörösmarty tér felújítása miatt. 

A belvárosi önkormányzat januárban jelentette be, hogy több milliárdból újul majd meg  Vörösmarty tér és a Podmaniczky tér. A Vörösmarty tér faltól-falig megújul, új köz- és díszvilágítási rendszer lesz a régi helyett, és megújulnak az utcabútorok és úttartozékok. 

A kivágással kapcsolatban elküldtük kérdéseinket a belvárosi önkormányzatnak, ők a következőket írták:

  • több, egymástól független szakértői véleményt kértek ki, ezek egybehangzóan életveszélyesnek ítélték az egyik, korábban már csonkolt platánfát, a kivágására ezért fakivágási engedélyt adtak ki, és a pótlási kötelezettséget is megállapítottak.
  • a fa kivágásához szükséges engedélyt a Józsefváros Polgármesteri Hivatal Hatósági Ügyosztály Igazgatási Irodája adta ki, ebben az állt, hogy "a 8. sorszámú kivágandó platán erősen leromlott vitalitású, amit a tervezés során figyelembe kell venni. Az összegzés szerint a kivágandó fa esetében nem zárható ki a drasztikus állapotromlás bekövetkezése sem”, 
  • a munkálatok során a platánfa gyökereit feltárták, és újabb szakértői véleményt kértek: Móczár Béla kertészmérnök véleménye alapján a fát életveszélyesnek, azonnal kivágandónak ítélte.
  • Végül a FŐKERT Nonprofit Zrt. állásfoglalását is kikérték, ők nem támogatták a platánfa megtartását, mert a "fa további gyors állapotromlása ápoló célzatú kertészeti beavatkozással nem javítható, emiatt megtartását nem javasolják”.

Az önkormányzat szerint a fát a tér felújításától függetlenül is ki kellett volna vágni. 

Azt írják, hogy a felújítás során a téren tervezetten megmaradó kilenc fa mellé tizenöt új fát ültetnek, valamint nyolc dézsás fát helyeznek ki a kapcsolódó kis utcákban. 



Rovatok