Index Vakbarát Hírportál

Elindult a BKV-sok bértárgyalása, ajánlat még nincs

2019.11.15. 08:10

Ősszel bejelentkezett a BKV vezérigazgatójánál a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) és a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ), mert januártól 15 százalékos béremelést szeretnének elérni a dolgozók számára. A tárgyalássorozat el is kezdődött csütörtökön, ám a vezetőség egyelőre nem tett ajánlatot.

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) közleménye szerint a cégnél működő szakszervezetek felsorakoztak az EKSZ mögé, mely a vezérigazgatónak, Bolla Tibornak írt levélben is szorgalmazza az érdemi bértárgyalások mielőbbi megkezdését. Teszik ezt azért, mert úgy érzik, csütörtökön legfeljebb formálisnak nevezhető tapogatózó megbeszéléssel indított a cégvezetés.

Az EKSZ elnöke, Naszályi Gábor a levelében is felhívta a vezérigazgató figyelmét arra, hogy ezt a 15 százalékos mértéket csupán a teljesíthetőségi korlátok miatt állították be ennyire, holott meglátásuk szerint valójában ennél sokkal nagyobb bérfejlesztés is indokolt lenne. Naszályi emlékeztet: az EKSZ az idei, 2019-es 8 százalékos bérfejlesztést nem írta alá, ezzel is jelezve, hogy méltatlanul kevésnek tartja azt. Az elnök szerint az idő és a tények a őket igazolták, hiszen a cégnél a „bérkiáramlás” jóval magasabb volt az erre az évre elfogadott mértéknél.

Az elnök hangsúlyozza: az előrejelzések szerint 2020-ban határozottan két számjegyű emelés várható. Az elnök szerint egyébként azt is előre tudni lehetett, hogy a BKV-s járművezetők létszámának akár csak részleges feltöltése is jövedelemcsökkenést fog eredményezni a régiek körében. Ez így is lett, szögezi le. Úgy vélik, a BKV-nál kimutatott átlag jövedelemszinthez rengeteget kell túlórázniuk a munkavállalóknak, és súlyos problémának tartja az elnök azt is, hogy a cég rengeteg pénzt költ gyorsan lemorzsolódó új munkatársak kiképzésére is, ahelyett, hogy ezt a pénzt megfelelő bérekre költené. Felhívja a figyelmet arra is, hogy az alacsony bérek miatt a BKV-nál a mai napig kevés a karbantartó és egyéb kiszolgálói területen is súlyos létszámhiány van.



Rovatok