Index Vakbarát Hírportál

Választókerületek, ahol a legkönnyebb lesz dönteni

2022.03.31. 14:10
A 106 országos egyéni választókerületből hat olyan van, ahol a szavazók négy jelölt közül választhatnak képviselőt április 3-án. A többi választókerületben ennél több jelölt verseng a választók bizalmáért.

A kérdésre, hogy a kormányoldalnak vagy az ellenzéki összefogásnak jelenthet-e előnyt, ha a jelöltjeik mellett minél kevesebb rivális van versenyben, Kovács János politikai elemző az Indexnek elmondta: ha abból az alapállásból indulunk ki, hogy a választás fő tétje a kormányváltás vagy a kormánypártok hatalomban maradása – hiszen egyéni jelölteket is jórészt e logika mentén választunk –, akkor a kihívók nagyobb száma a politikai alternatíva irányába mutató szavazatok morzsolódásához vezethet.

Itt azonban fontos megnézni, hogy az adott választókerületben legutóbb kormányoldali vagy ellenzéki győzelem született-e, milyen a körzet választásszociológiai összetétele, illetve az úgynevezett harmadik utas formációk, tömbökön kívüli – független – jelöltek miként határozzák meg önmagukat, melyik választói célcsoportot igyekeznek megszólítani

– mutatott rá a szakértő.

Hozzátette: nyilván az ellenzék számára a legkézenfekvőbb narratíva az, hogy az összefogáson kívüli, a Fidesszel szemben is induló jelöltek mind kamuszereplők, akik igyekeznek a kormánypártok malmára hajtani a vizet.

Csakhogy egyáltalán nem biztos, hogy a nem elkötelezett szavazókat vagy egy szűk célcsoportot megszólítani igyekvő jelöltek nem éppen a kormánypártok választói tartalékait apasztják egy mozgósítási verseny során

– fogalmazott Kovács János politikai elemző.

Hat olyan választókerület van, ahol négy jelölt mérkőzik meg április 3-án, az alábbiakban ezeket ismertetjük.

Vas megye 3-as

Vas megye 3-as számú országgyűlési egyéni választókerületében (székhelye Körmend, de még 126 település tartozik hozzá) a Fidesz–KDNP színeiben V. Németh Zsolt készül megvédeni egyéni mandátumát, vele mérkőzik meg Bana Tibor, az Egységben Magyarországért hatpárti jelöltje (választási győzelme esetén az LMP frakciójába ülne be), továbbá Dávid Dávid (Megoldás Mozgalom) és Németi Csaba (Mi Hazánk).

2018-ban ebben a választókerületben még húsz jelölt közül lehetett választani. V. Németh Zsolt 30 970 szavazattal nyert. Bana Tibor akkor még a Jobbik színeiben (2020 tavaszán kilépett a pártból) 13 072 szavazatot szerzett. A DK-nak, az LMP-nek és a Momentumnak is saját jelöltje volt, összesen 4125 szavazatot kaptak.

A Taktikai Szavazás összesített adatai szerint 33 százalék előnye van V. Németh Zsoltnak, a portál biztos fideszes választókerületként hivatkozik előrejelzésében Vas 3-ra.

Somogy megye 2-es

Somogy megye 2-es számú országgyűlési egyéni választókerületében (székhelye Barcs, de még 76 település tartozik hozzá) a Fidesz–KDNP színeiben Szászfalvi László készül megvédeni egyéni mandátumát, vele mérkőzik meg a jobbikos Ander Balázs, az Egységben Magyarországért hatpárti jelöltje, továbbá Halászné Hunyadi Gyöngyi (Mi Hazánk) és Palkó Sándor (Megoldás Mozgalom).

2018-ban ebben a választókerületben még 19 jelölt közül lehetett választani. Szászfalvi László 20 217 szavazattal nyert. Ander Balázs a Jobbik színeiben 14 951 szavazatot szerzett. A DK-nak és az LMP-nek is saját jelöltje volt, összesen 3127 szavazatot kaptak.

A Taktikai Szavazás összesített adatai szerint 9,9 százalék előnye van Szászfalvi Lászlónak, előrejelzésében a portál várható fideszes győzelemmel számol a választókerületben.

Somogy megye 3-as

Somogy megye 3-as számú országgyűlési egyéni választókerületében (székhelye Marcali, de még 71 település tartozik hozzá) a Fidesz–KDNP színeiben Móring József Attila készül megvédeni egyéni mandátumát, vele mérkőzik meg a jobbikos Steinmetz Ádám, az Egységben Magyarországért hatpárti jelöltje, továbbá Jozó Tamás (Mi Hazánk) és Kazai Csaba (Megoldás Mozgalom).

2018-ban ebben a választókerületben még 11 jelölt közül lehetett választani (12 jogerősen nyilvántartásba vett jelölt volt, de a momentumos Fábián László visszalépett Steinmetz Ádám javára). Móring József Attila 21 892 szavazattal nyert. Steinmetz Ádám a Jobbik színeiben 15 695 szavazatot szerzett. Az MSZP–Párbeszédnek és az LMP-nek is saját jelöltje volt, összesen 3864 szavazatot kaptak.

A Taktikai Szavazás összesített adatai szerint 12,8 százalék előnye van Móring József Attilának, előrejelzésében a portál várható fideszes győzelemmel számol a választókerületben.

Hajdú-Bihar megye 2-es

Hajdú-Bihar megye 2-es számú országgyűlési egyéni választókerületében (székhelye Debrecen) a Fidesz–KDNP színeiben Pósán László készül megvédeni egyéni mandátumát, vele mérkőzik meg a momentumos Mándi László, az Egységben Magyarországért hatpárti jelöltje, továbbá Huszti Andrea (Munkáspárt–ISZOMM) és Mohán-Mihucza Szilvia (Normális Párt).

2018-ban ebben a választókerületben még 13 jelölt közül lehetett választani. Pósán László 24 731 szavazattal nyert. Kőszeghy Ábel a Jobbik színeiben 12 723 szavazatot szerzett. A DK-nak, az LMP-nek és a Momentumnak is saját jelöltje volt, összesen 10 341 szavazatot kaptak.

A Taktikai Szavazás összesített adatai szerint 6,8 százalék előnye van Pósán Lászlónak, előrejelzésében a portál billegő fideszes választókerületként tartja számon.

Győr-Moson-Sopron megye 4-es

Győr-Moson-Sopron megye 4-es számú országgyűlési egyéni választókerületében (székhelye Sopron, de még 31 település tartozik hozzá) a Fidesz–KDNP színeiben Barcza Attila készül megvédeni egyéni mandátumát, vele mérkőzik meg a jobbikos Brenner Koloman, az Egységben Magyarországért hatpárti jelöltje, továbbá Horváth Gábor (Mi Hazánk) és Sala Zoltán (Megoldás Mozgalom).

2018-ban ebben a választókerületben még 11 jelölt közül lehetett választani. Barcza Attila 30 936 szavazattal nyert. Brenner Koloman a Jobbik színeiben 10 301 szavazatot szerzett. Az MSZP–Párbeszédnek, az LMP-nek és a Momentumnak is saját jelöltje volt, összesen 13 927 szavazatot kaptak.

A Taktikai Szavazás összesített adatai szerint 15 százalék előnye van Barcza Attilának, előrejelzésében a portál várható fideszes győzelemmel számol a választókerületben.

Bács-Kiskun megye 5-ös

Bács-Kiskun megye 5-ös számú országgyűlési egyéni választókerületében (székhelye Kiskunhalas, de még 22 település tartozik hozzá) a Fidesz–KDNP színeiben Bányai Gábor készül megvédeni egyéni mandátumát, vele mérkőzik meg a DK-s Molnár László, az Egységben Magyarországért hatpárti jelöltje (januárban az ellenzéki előválasztás DK-s győztese, Horváth Roland Károly visszalépett), továbbá Szabadi István (Mi Hazánk) és Fehérvári Dóra (Megoldás Mozgalom).

2018-ban ebben a választókerületben még tíz jelölt közül lehetett választani (eredetileg 12 jelölt volt, de ketten visszaléptek). Bányai Gábor 25 535 szavazattal nyert. Farkas Gergely a Jobbik színeiben 15 219 szavazatot szerzett (2022 tavaszán kilépett a pártból, független országgyűlési képviselőként fejezi be a ciklust). A DK-nak, az LMP-nek és a Momentumnak is saját jelöltje volt, összesen 4210 szavazatot kaptak.

A Taktikai Szavazás összesített adatai szerint 20,1 százalék előnye van Bányai Gábor, előrejelzésében a portál biztos fideszes győzelemmel számol a választókerületben.

Semmi sincs kőbe vésve

A Taktikai Szavazás előrejelzésének értékelése alapján az ismertetett hat választókerületben többnyire biztos vagy várható fideszes győzelemre lehet számítani.

Kovács János politikai elemző szerint a felsorolt választókerületek között van olyan, ahol nagy képzelőerővel is nehéz ellenzéki győzelmet vizionálni, és olyanok is, ahol ez egyáltalán nem lehetetlen.

A Vas megyei 3-as körzet immár hagyományosan a Fidesz egyik erőssége, ahol legutóbb is nagyarányú győzelmet aratott a kormánypárti jelölt. A Hajdú-Bihar megyei 2-es választókerületet leszámítva 2018-ban az említett körzetek mindegyikében abszolút többséggel tudott nyerni a kormánypárok jelöltje, vagyis az ellenzéki jelöltekre leadott szavazatok összeadva sem eredményeztek volna mandátumot

– fejtette ki a szakértő lapunknak.

Arról sem szabad elfeledkezni az elemző szerint, hogy az ellenzék soraiban az összefogás ellenére máig vannak kölcsönös taszító hatások, amelyek sokat nyomhatnak a latba a kampány során, adott esetben mérsékelten ugyan, de távol is tarthatnak kormánykritikus szavazókat.

A preferenciák persze nem statikusak, a jelenlegi közvélemény-kutatások mutathatnak más valószínű kimenetelt is, ami nem független az általános közhangulattól, a kormánypártok és az ellenzék országos – listás – támogatottságától, különösen pedig a választási részvételtől, a két politikai tömb mozgósítási képességétől

– fogalmazott Kovács János.

Hangsúlyozta azt is, hogy urnazárásig semmi sincs kőbe vésve, de a felsorolt hat választókerületben jó eséllyel születnek vasárnap kormánypárti győzelmek.

Azzal kapcsolatban, hogy a 2018-as eredmények, szavazatszámok mennyire irányadók a mostani választáson, a szakértő azt mondta: nehéz nem figyelembe venni őket, hiszen a csak részben nyilvános, választókerületi szintű közvélemény-kutatások állása és a szélesebb spektrumú választói attitűdkutatások (elégedettség, jövőbeni kilátások, szubjektív fenyegetettség, proteszthangulat erőssége) mellett ezekre alapozhatók a prognózisok.

„Általános országgyűlési választás adatsorait ugyanis megtévesztő időközi választási, esetleg önkormányzati vagy EP-választási adatokkal összevetni – almát a körtével, ahogy szokás mondani” – jegyezte meg Kovács János.

De azt is kiemelte, hogy nincs két egyforma választás, és azt is látni kell, hogy a külpolitikai környezet, illetve a magyar belpolitikai térkép rendkívül sokat változott a négy évvel ezelőtti választás óta, ami erős bizonytalansági tényező. „Csakúgy, mint a közvélemény-kutatások korlátozott megbízhatósága, különösen a részvételi hajlandóság vonatkozásában, ami számos körzetben döntő szempont lehet” – jelentette ki a politikai elemző.



Rovatok