Index Vakbarát Hírportál

Nem lesz leányálom az ingázás a 11-esen

2014. március 4., kedd 11:33

Egy hónapon át dugók lehetnek a 11-es főúton Szentendre és Leányfalu között, mert csütörtökön elkezdik a három kilométeres szakasz felújítását. A beruházó a Magyar Közút Nonprofit Zrt., írja az MTI.

A 23-as és a 26-os kilométer között kicserélik a felső két aszfaltréteget 11 centiméter vastagságban és a burkolatban lévő sérült, elöregedett szerelvényeket is.

A 300 milliós munkával április 6-ig kell végezni. Addig félpályás lezárásra és jelzőőrös irányításra kell számítani.

Közben elkészült a Ferihegyi út meghosszabbításának első üteme a főváros XVII. kerületében, a második ütem hamarosan elkezdődhet. Az új út 2,3 kilométeres, ebből eddig egy egy kilométeres szakaszt építettek meg.

Rovatok