Index Vakbarát Hírportál

Egy pillanatra nem figyelünk, és Hódmezővásárhelyen épül valami

2018. február 13., kedd 15:07

Nagyon teper a Fidesz, hogy a hódmezővásárhelyi választáson ne valljon kudarcot. Kedd délelőtt jelentették be, hogy új templom épül a városban, néhány órával később pedig azt, hogy elkezdődik az új elkerülő út építése.

A fideszes jelölt és egyben alpolgármester, Hegedűs Zoltán elmondta, Hódmezővásárhely központján naponta 18-20 ezres tranzitforgalom halad keresztül. A járművek nagy része a 47-es főút északi szakaszának március 29-i átadását követően már el tudja kerülni a belvárost.

Jelentős tranzitforgalmat jelent azonban az az északi irányból érkező naponta több száz tehergépjármű, amely az ipari parkba tart

– közölte a politikus.

Hétfőn derült ki, hogy az „idősek megbecsülése jegyében” minden nyugdíjas korú lakosnak 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt adjanak.

Rovatok