Index Vakbarát Hírportál

Megvertek egy iskolaigazgatót Makón

2009. február 19., csütörtök 14:38 | aznap frissítve

Két anya támadt a pedagógusra, pedig a gyerekeik nem is abba az iskolába járnak. Az igazgató nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Bántalmaztak egy iskolaigazgatót szerdán Makón, közölte Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Iskolaidőben az egyik helyi általános iskolában megjelent két tizenéves - egy fiú és egy lány -, akik nem az intézmény tanulói. Az igazgató kérdőre vonta őket, és a rendőrséget is kihívta. Mivel jogsértés gyanúja nem merült fel velük kapcsolatban, a fiatalok távozhattak.

Nem sokkal később megérkezett a 13 éves lány és a 17 éves fiú anyja, akik a gyerekkel történtekre előbb szóban, majd tettlegességgel követeltek magyarázatot. Ennek következtében az igazgató nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A szülőket a makói rendőrök közfeladatot ellátó személy elleni erőszak megalapozott gyanúja alapján gyanúsítottként hallgatták ki. Az asszonyok vallomásukban elmondták, hogy az iskola vezetője állítólag bántalmazta a két gyereket, és ők ezt sérelmezték.

A 17 éves fiú egyébként nem ismeretlen a hatóságok előtt, ugyanis több, vagyon elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúsítottja, jelenleg büntetőeljárás folyik ellene.

Rovatok