Index Vakbarát Hírportál

8 évet kapott három újszülöttje megöléséért

2009. június 19., péntek 08:06

A francia nő két gyerekét fagyasztóládába tette, egyet elégetett. A férj nem tudott a terhességekről, a nő kinövéseknek érezte a babákat.

Nyolc év börtönre ítélte egy francia bíróság csütörtökön azt a 41 éves francia nőt, aki meggyilkolta három újszülött gyermekét. A nő elismerte, hogy egyik gyereket elégette, a másik kettőt pedig egy fagyasztóládába tette. A hét férfiból és két nőből álló esküdtszék nyolc órás vita után döntött a nyolc év börtönről.

Veronique Courjault akár életfogytiglani büntetést is kaphatott volna. A vád szerint az első, megölt gyerekét 1999-ben szülte Franciaországban, a másik két csecsemőt pedig titokban hozta világra 2002-ben és 2003-ban Dél-Koreában. Az egész Franciaországot sokkoló eset 2006-ban került a nyilvánosság elé.

A nő három éve van előzetes letartóztatásban. Az erős testalkatú asszony terhességéről és a gyilkosságokról állítólag sem férje, sem a család többi tagja nem tudott. A férfi találta meg 2006. júliusában a két újszülött holttestére a szöuli otthonuk pincéjében lévő fagyasztóládában, és akkor értesítette is a rendőrséget, majd a Franciaországban vakációzó felesége és két fiuk után utazott.

A pár vallomást tett az esettel kapcsolatban a rendőrségen, és tagadták, hogy bármi közük lett volna az újszülöttekhez. Amikor azonban a DNS-vizsgálat kimutatta, hogy ők a szülei a csecsemőknek, a nő elismerte a gyilkosságokat. Majd azt is bevallotta, hogy egy harmadik gyermeküket is megölte. Őt még 1999-ben, Szöulba költözésük előtt, nyugat-franciaországi otthonukban fojtotta meg, holttestét pedig a ház kandallójában égette el.

Veronique Courjault azt is elmondta, hogy eltitkolta a terhességeket férje elől, aki a gyilkosságokról sem tudott. A férfit tavaly mentették fel a bűnrészesség gyanúja alól, azóta két tizenéves fiukkal Tours környékén él. Feleségét az igazság napvilágra kerülése óta is rendszeresen látogatja, véleménye szerint mentális problémái vannak.

A három gyereket titokban megszülő nő a tárgyalás előtt azt mondta a pszichiátereknek, hogy úgy gondolta: az újszülöttek nem valódiak. "Nem éreztem, hogy mozognának bennem. Nem a gyerekeimként gondoltam rájuk. Részek volt belőlem, kinövések, amiket megöltem".

Rovatok