Index Vakbarát Hírportál

Ötvenezerbe kerülhet a sárgán áthajtás

2009. augusztus 18., kedd 14:01 | aznap frissítve

Az idén már csaknem kétszázötven autóst büntettek meg azért, mert nem állt meg a sárgánál. A közlekedési jogász szerint egy fénykép önmagában nem bizonyíték.

A KRESZ szerint csak akkor kell a sárgánál megállni, ha az autós biztonságosan, hirtelen vészfékezés nélkül képes rá. A rendőrök azonban azt állítják, a zéró tolerancia 2008-as bevezetése óta nem mérlegelhetnek, ki kell szabniuk az 50 ezer forintos büntetést.

"A rendőrök alapvetően a piros jelzésen való áthaladást figyelik és fotózzák, és ha a bizonyítás során nem tudjuk egyértelműen bizonyítani, hogy piros jelzésen haladt át a járművezető, akkor azt 99,9 százalék biztonsággal tudjuk állítani, hogy a sárga jelzésre vonatkozó szabályokat megszegte" - mondta el Óberling József, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályvezetője.

Nagy László közlekedési jogász azonban azt mondja, ha valaki vétlennek tartja magát, jó eséllyel fellebbezhet. Szerinte ugyanis csak azt lehet rögzíteni, hogy valaki belemegy a sárga jelzésbe, de hogy 50 kilométerrel megy, vagy annál lassabban megy, azt nem lehet megállapítani, főleg azt nem, hogy hány méterre a kereszteződés előtt kapta a sárga jelzést.

Idén emiatt már 246 autóst büntettek 50 ezer forintra országszerte.

Egy forgalmas veszprémi kereszteződésben tavaly júniusban szereltek fel egy kamerát, amelynek képei alapján több mint 1400 autóst büntettek meg százezer forintra. A rendőrség sok lezárt ügyben váratlanul visszavonta a büntetéseket, valamint megszüntette a közigazgatási eljárást.

Rovatok