Index Vakbarát Hírportál

Vállalták arcukat, bűnhődni fognak tettükért

2009. november 13., péntek 00:02 | aznap frissítve

Október 26. és október 30. között zajlott a Debreceni Ítélőtáblán a három évvel ezelőtti olaszliszkai bűncselekmény nyolc vádlottjának másodfokú tárgyalása. Az alábbiakban az öt tárgyalási nap képes összefoglalóját olvashatják.

Első tárgyalási nap (2009. október 26., hétfő, Debreceni Ítélőtábla)

Október végén megkezdődött a Debreceni Ítélőtáblán a három évvel ezelőtti olaszliszkai emberölés miatt indult büntetőper másodfokú tárgyalása. A nyolc vádlott közül négy, az elsőrendű vádlott (az első fokon 15 év fegyházra ítélt ifjabb H. Dezső), a másodrendű vádlott (az első fokon életfogytig tartó fegyházra ítélt idősebb H. Dezső), a harmadrendű vádlott (az első fokon 15 év fegyházra ítélt Sz. András) és az ötödrendű vádlott (az első fokon 15 év fegyházra ítélt H. Dezsőné) úgy döntött, hogy mostantól vállalják arcukat a média nyilvánossága előtt. A gesztusnak feltehetőleg az lett volna az üzenete, hogy egyrészt az ő lelkiismeretük a többi vádlottéhoz képest tiszta, és az ellenük felhozott vádak nem mindenben állják meg helyüket, másrészt ha bűnösek is, megbánásukat ezzel a cselekedettel is kifejezésre szeretnék juttatni.

00

A május végén született elsőfokú ítélet ellen a védelem többek között felmentésért, enyhítésért, illetve az ítélet hatályon kívül helyezéséért fellebbezett, míg az ügyészség súlyosbítást indítványozott, a harmad-, az ötöd-, a hatod- és a hetedrendű vádlottra is életfogytiglani fegyházbüntetést kérve. A hétfői tárgyaláson mindenki fenntartotta ezeket az indítványokat, illetve a védelem további bizonyítási indítványokat terjesztett elő.

Balla Lajos bíró egy levéllel szembesítette a másodrendű vádlottat, idősebb H. Dezsőt. A levelet a Szögi Lajos által elsodort kislány apja az előzetesben ülő feleségéhez, azaz az ötödrendű vádlotthoz akarta eljuttatni. H. Dezső levelében azt írta, hogy ő csak egy pofont adott a tiszavasvári tanárnak, mégis ő kapta a legsúlyosabb büntetést. Nem bírja már tovább a gondolatot, hogy az igazi bűnösök helyett kell majd szenvedniük, és vádlott-társai és a bíróság elé nem került rokonai felelősségét hangsúlyozta. H. Dezső levele szerint eddig egyáltalán nem derült ki az igazság, hogy ki mit csinált Szögi Lajossal.

04

Második tárgyalási nap (2009. október 27., kedd, Olaszliszka)

Helyszíni tárgyalással folytatódott a másodfokú eljárás. A táblabíróság tanácsa is saját szemmel szerette volna látni az olaszliszkai Kossuth utca kérdéses szakaszát, az elsodrásos baleset helyét, az útszéli árkot, ahová az akkor 12 éves H. Kitty esett, és az út másik oldalát, ahol Szögi Lajost brutálisan agyonverték, illetve hallani akarták a vádlottak verzióit a történtekről.

"Itt mindenki tudja, hogy ki mit csinált. De senki sem mondja el. Levédték egymást. Mindenki tudja, hogy ki rugdosta a fejét, hogy ki ugrált rajta" - vallotta a másodrendű vádlott, H. Dezső, visszautalva ezzel a levelére, ami szerint az igazi gyilkosok nem kapták meg méltó büntetésüket.

08

A lincselés tágabb helyszíne, a Kossuth utca körülbelül kétszáz méteres szakasza a Szögi Lajos emlékhelytől jobbra és balra is kordonokkal volt lezárva, az út két szélén rendőrsorfal állt. Az utca szinte zsúfolásig telt, a kordonokon kívül rengeteg helybéli, utcabéli és egy csapat motoros nézte végig a helyszíni tárgyalást, a kordonokon belül a média munkatársai igyekeztek követni az eseményeket, amennyire a rendőri biztosítás engedte.

A 15 év fegyházra ítélt harmadrendű vádlott is meglepő vallomást tett. Sz. András korábbi vallomásától eltérően azt mondta, hogy ő nem vett részt a lincselésben. Annyit mondott még, hogy a tanár holtteste mellett pár perc alatt kiosztották a szerepeket, hogy ki viszi el a balhét, majd bejelentette, hogy a szerdai tárgyaláson szeretné elmondani mit tud, és meg fogja nevezni azt a négy elkövetőt, akik a leginkább felelősek Szögi Lajos haláláért.

04

Harmadik tárgyalási nap (2009. október 28., szerda, Debreceni Ítélőtábla)

Egy szakértő meghallgatásával, majd a helyszíni tárgyaláson készült feljegyzések ismertetésével és megvitatásával folytatódott a büntetőper.

A tárgyalási nap első fele Balogh Endre igazságügyi gépjármű műszaki szakértő meghallgatásával telt el. A szakértő szerint Szögi Lajos alaposan megrongált autóján talált összes sérülés álló helyzetben következett be (első, hátsó szélvédők, jobb első oldalablak betörve, a jobb első visszapillantó összetörve, bal első sárhányó berúgva). Olyan sérülés a járművön nem volt, ami gyalogos elgázolásából származott volna, szögezte le a szakértő.Tehát bizonyosra vehető, hogy legfeljebb kis sebességgel elsodorta, egyensúlyából épp csak kibillentette Szögi Lajos H. Kittyt azon a három évvel ezelőtti délutánon.

06

A várakozásokkal ellentétben a másod- és harmadrendű vádlottak mégsem hozakodtak elő a mindent feltáró, gyökeres fordulatot hozó vallomással, a tárgyalás délutáni részében olyan konkrétum nem hangzott el, ami teljesen más fénybe helyezte volna a történteket. A vádlottak javarészt egymás ellen vallottak, leginkább a hetedrendű vádlott, J. Gusztáv felelősségét igyekeztek felnagyítani, illetve a negyedrendű vádlott beismerő vallomást tett, ami szerint ő részt vett a lincselésben, egyszer belerúgott a már földön fekvő Szögi Lajosba. A vádlottak vallomásaiban lévő ellentmondásokat szembesítésekkel próbálta a bíró feloldani, sikertelenül.

09

Negyedik tárgyalási nap (2009. október 29., csütörtök, Debreceni Ítélőtábla)

A helyszíni tárgyalás feljegyzéseinek ismertetésével folytatódott a per. A felbujtóként elítélt ötödrendű vádlott, H. Dezsőné szerepének tisztázásával is megpróbálkozott a bíróság, de nem sikerült dűlőre jutni a kérdésben, hogy ki kiabálta: "öld meg a magyart!" Ezután a negyedrendű vádlott, ügyvédje kérdésére bocsánatot kért a sértett családjától. A tárgyaláson további ügyvédi bizonyítási indítványok hangoztak el, a védők újabb tanúk meghallgatását kérték, volt indítvány elmeorvosi szakértői vélemény kiegészítésére is. Két vádlott fenntartotta, hogy szeretnék magukat műszeres hazugságvizsgálatnak alávetni.

05

Balla Lajos bíró azonban az indítványokat egytől-egyik elutasította, ezzel megkezdődhettek a perbeszédek. Tóth István, fellebbviteli főügyész vádbeszédében mindenben fenntartotta a súlyosbításért beterjesztett fellebbezést. Az ügyész szerint idősebb H. Dezső börtönlevele és megváltozott vallomása a szerepek elosztásáról, a büntetés alól kibújó igazi tettesekről, az "igazságról", nem más mint manipuláció, hogy mentse magát és családját. Gyury József, a másod- és ötödrendű vádlottak védője sérelmezte, hogy a bíróság nem adott helyet bizonyítási indítványainak. Az ügyvéd párhuzamot vont az 1956-os lincselések és az olaszliszkai eset között, mondván, ha a bíróság példát akar statuálni, akkor példát fog statuálni.

10

Ötödik tárgyalási nap (2009. október 30., péntek, Debreceni Ítélőtábla)

Az ítélethirdetést megelőző utolsó tárgyalási nap a védők perbeszédeivel kezdődött és a vádlottak utolsó szó jogán tett nyilatkozataival ért véget. Helmeczy László, Szögi Lajos családjának jogi képviselője szerint felháborító, hogy „három év alatt egyetlen komoly, érdemi, tisztességes, emberi nyilatkozat el nem hangzott a vádlottak részéről”. Az ügyvédet az is felháborította, hogy előző nap kollégája az ötvenhatos forradalmi események idején történt atrocitásokhoz próbálta hasonlítani az olaszliszkai lincselést. A negyedrendű vádlott ügyvédje erre reagálva annyit mondott, hogy 1956 után is úgy ítéltek halálra embereket köztörvényes bűnökért, hogy figyelmen kívül hagyták indítékaikat. „Nem felmentést kérek, erre semmi okom nincs, mert a cselekmény megbocsáthatatlan” – tette hozzá Ormay Gábor.

04

Az elsőrendű vádlott, ifj. H. Dezső az utolsó szó jogán édesanyja védelmére kelt, ártatlannak mondva az ötödrendű vádlott asszonyt. „Nem azok vannak itt a vádlottak padján, akiknek itt kellene lenniük” – tette hozzá a fiatalember. A másodrendű vádlott, idősebb H. Dezső (H. Kitty édesapja) azt mondta, hogy „csak én tudom, meg a jó isten, hogy mit követtem el”, hozzátéve hogy ő nem vett részt Szögi Lajos megölésében. A harmadrendű vádlott is kijelentette, hogy ő nem vett részt a verésben. A negyedrendű vádlott, a fiatalkorú Sz. Gergő nem kívánt semmit sem mondani. Az ötödrendű vádlott, id. H. Dezsőné (Kitty édesanyja) is ártatlanságát hangoztatta: „Annyi a bűnöm, hogy az elsőrendű vádlott anyja, és a másodrendű felesége vagyok.” A hatodrendű vádlott, F. György nem szólt.

A hetedrendű vádlott, J. Gusztáv, a többi vádlottat ostorozta, és a következőket mondta az utolsó szó jogán: „Magyarország szégyene vagyunk. Senki sem mutatott együttérzést a sértett családjával, így legalább én szeretném megkérni Helmeczy László ügyvéd urat, hogy fejezze ki bocsánatkérésünket az áldozat családjának. És Magyarországtól is bocsánatot kell kérnünk.” Balla Lajos tanácsvezető bíró ezután az ügy bonyolultságára tekintettel november 13-ra napolta a határozathozatalt.

05

Rovatok