Index Vakbarát Hírportál

Rozsdás vasak és autógumik mellett tárolta a húst

2010. április 1., csütörtök 15:34

Soron kívül ellenőrzi a környék vendéglátóhelyeit az állategészségügyi hatóság Gödön, miután egy helyi hentesbolt alatti raktárban több mázsa romlott húst, illetve sütésre előkészített húspogácsát találtak.

Helik Ferenc megyei helyettes főállatorvos elmondta, hogy a Vám- és Pénzügyőrség felkérésére végeztek vizsgálatot egy gödi hentesnél és az üzlet alatti pincében kialakított raktárban.

A helyiségben több mázsa már megfeketedett, romlott sertés- és marhahúst találtak, illetve felkockázott húsárut és hamburger sütéséhez alkalmas húspogácsákat. A raktárhelyiség koszos volt, a húsok rozsdás vasakkal, autógumikkal voltak együtt tárolva.

A húst megsemmisítették, a hentesboltot bezárták, mert bár az nem derült ki, hogy a pincében lévő áru a tulajdonosé, vagy a bérlőé, de a boltban is voltak hiányosságok: a tárolás és a kézmosás körülményei nem voltak megfelelőek.

Az üzletben lévő boltos a pincében lévő húspogácsákról azt mondta, hogy a barátainak készítette elő. Ettől függetlenül most soron kívül ellenőrzik a környék olyan vendéglátóhelyeit, hogy nem került-e forgalomba a húspogácsákból.

Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség szóvivője azt mondta, hogy a munkatársaik eredetileg a számla- és nyugtaadási kötelezettséget akarták ellenőrizni próbavásárlással. Ebben nem is találtak hiányosságot, rábukkantak viszont a tisztázatlan eredetű húsokra.

Rovatok