Index Vakbarát Hírportál

Megcsonkított holttesteket akasztottak egy hídra Mexikóban

2010. augusztus 23., hétfő 10:02

Brutálisan kivégeztek négy fiatalt az egyik mexikói városban. A főváros közelében található Cuernavacában a hadsereg által lefejezett drogkartell irányításáért küzdenek.

Négy lefejezett és megcsonkított fiatal holttestét lógatták ki lábuknál fogva a Mexikóvárost és Acapulcót összekötő autópálya egyik hídjára Cuernavaca városban vasárnap hajnalban.

A drogbandák belharcának áldozatául esett négy fiatalember közül egy 20 éves, kettő 21 éves, egy pedig 24 éves volt. A még pénteken elrabolt fiatalok nemi szervét és mutatóujjait levágták, és fejükkel együtt az autópálya közelében hagyták egy üzenet kíséretében. A gyilkosok arra figyelmeztettek az üzenetben, hogy ugyanez a sors vár mindenkire, aki támogatja "az áruló Edgar Valdés Villarealt".

Cuernavaca a fővárosiak egyik közkedvelt hétvégi üdülővárosa, ahol elkeseredett harc folyik a hat nagy mexikói drogkartell egyikének irányításáért. Miután a kartellt addig irányító Arturo Beltrán Leyvát tavaly december közepén megölte a mexikói haditengerészet egyik kommandója, testvérét Carlost pedig januárban elfogták, véres utódlási harc robbant ki a harmadik testvér, Hector Beltrán Leyva vezette frakció, valamint a helyettes főnökök egyike, az amerikai születésű Edgar Valdés Villareal csoportja között.

Mexikóban példátlan módon felerősödött a bűnbandák közötti véres erőszak azóta, hogy a 2006-ban hivatalba lépett államfő, Felipe Calderón kíméletlen küzdelmet hirdetett a drogbandák felszámolására. Calderón 50 ezer katonát vetett be erre a célra gyakorlatilag az ország egész területén. Ennek ellenére mindennaposak a lövöldözések és gyilkosságok még fényes nappal is.

A szervezett bűnözésnek tulajdonított erőszakos cselekmények, különösen a kartellek egymás közötti leszámolásai mintegy 28 ezer életet követeltek az utóbbi négy év alatt.

Rovatok