Index Vakbarát Hírportál

Vallomást tett a rendőrt gázoló BMW-s

2010. július 24., szombat 13:50

Részletes vallomást tett, és nagyrészt elismerte a bűncselekmény elkövetését az a férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy halálra gázolt pénteken egy rendőrt a fővárosban.

Többszörösen büntetett előéletű és jogosítványa sem volt annak a férfinak, akit hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés és közúti veszélyeztetés bűntette miatt hallgat ki a rendőrség.

A fekete BMW-t a XIV. kerületben egy forgalom elől elzárt területen akarták megállítani, de az a jelzésre nem állt meg. Az egyenruhások rádión segítséget kértek, így az üldözésbe több társuk is bekapcsolódott.

Az autóst a Keletinél sikerült feltartóztatni: az egyik rendőrautó keresztben állta el a BMW útját. A kocsi lefékezett, majd hirtelen hátramenetbe kapcsolt, és elhajtott. Ekkor ütötte el a rendőrt, aki éppen szállt ki a járőrkocsiból. A 30 éves zászlós a helyszínen meghalt. Az autóst végül a IX. kerületi Gubacsi úton fogták el.

Az ügyészség indítványt tett az előzetes letartóztatás elrendelésére. Az autóban utazó másik embert tanúként hallgatták ki.

Péntek este ezren vettek részt a XIV. kerületi rendőrkapitányság előtt, a Stefánia úton tartott gyertyagyújtáson, amelyet az elgázolt rendőr tiszteletére tartottak.

Rovatok