Index Vakbarát Hírportál

Megtaláltuk az ország halálútját

Gyakran elhangzik különböző vitákban, hogy ez az ország legbalesetveszélyesebb útja, vagy az az ország legbalesetveszélyesebb útja. Meguntuk ezt, ezért fogtuk az elmúlt hat év statisztikáit, és megrajzoltuk a legveszélyesebb főutak, országutak térképét.

Azt nem volt nehéz kigyűjteni, hogy 2013 és 2018 között mely utakon volt a legtöbb baleset, hiszen csak össze kellett adni az adatokat. A sztrádákat kivettük a felsorolásból, mert egy teljesen más szintet képviselnek. 

Az összesített adatok szerint messze a (Budapest-Szolnok-Debrecen közötti) 4-es úton történt a legtöbb baleset, hat év alatt összesen 1188.

Ezen az úton legutóbb pénteken is történt egy halálos baleset, de a 4-es út szerepel a legtöbbet a baleseti hírekben is.

Ezt a főutat követi leszakadva másik négy út, ahol hasonló nagyságban történtek balesetek:

  • az 1-es Budapest-Győr-Hegyeshalom között (693),
  • a Budapesttől Miskolc felé haladó 3-as (679),
  • a 47-es (661), egy tiszántúli másodrendű főút is,  amely három megyét és azok megyei jogú városait köti össze: Hajdú-Bihart, Békést és Csongrádot.
  • és a Veszprém irányába tartó 8-as út (606). 

Ez azonban nem ad elég jó összehasonlítási alapot, hiszen a forgalmasabb utakon számszerűen több balesetnek kell történnie valószínűség szerint, mint a kisebb forgalmú utakon. Ezért összehasonlítottuk az utakat forgalomarányosan (az út hosszát is figyelembe vevő forgalmi teljesítményt alapul véve), azaz megnéztük a halálos baleseteket évente, átlagosan, egymillió autónak megfelelő járműre vetítve.

Itt már átrendeződik a sorrend. A kisebb forgalmú 6-os út (40 baleset évente) megelőzi a 4-es utat (39,4), feljebb jön a tiszántúli főút, a 47-es (37,9), és bejön a képbe a 61-es másodrendű főút is (37,3), ami Dunaföldvárt köti össze Nagykanizsával Dombóvár és Kaposvár érintésével. 

Az évi 30 balesetnél többet felmutató utak tízes listájába még bekerült a 7-es út (36,9) és az 1-es út (36,9), a 3-as út (33,1) és az 5-ös út (33), valamint a BAZ-megyei másodrendű 25-ös út (30).

Rátérve a súlyosan veszélyes utakra ismét a 4-es út kerül legelőre, ami azt jelenti, hogy forgalomarányosan ezen az úton végződik legtöbbször halállal a baleset.

A 4-es út az egyetlen, ahol forgalomarányosan (egymillió autónak megfelelő járműre vetítve) évente több mint három (3,1) halálos baleset történt az elmúlt hat évben. Halálos útnak számít még az 5-ös és a 6-os út (egyaránt 2,8 halálos balesettel), valamint a 61-es és az 1-es (2,3-2,3), a 47-es (2,2), a 3-as (2,1) és a 86-os (2).

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport

Rovatok