Index Vakbarát Hírportál

Rákaptak a magyarok a babahitelre, de főleg a gazdagok

2020.03.05. 15:27

Rég volt akkora sláger a magyar bankszektorban, mint a kormány által kiöltött és támogatott babaváró hitel, ami a bevezetése után sosem látott magasságokba lökte a hitelezési statisztikákat - ez látszik a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb, Hitelezési folyamatok című kiadványából. 

A babaváró hitelből tavaly július és december között 470 milliárdnyit vett föl összesen 48,8 ezer család. 

A babaváró hitel a bevezetése után több mint kétszeresére emelkedett a lakossági hitelállomány, több mint 300 milliárd forinttal több hitel lett a háztartásoknál. 

A kormány családpolitikai akciótervének részekén vezette be a babaváró, maximum 10 millió forintos, államilag támogatott hitelből, aminek a kamatait nem is kell visszafizetni, ha a felvevőnek lesz gyereke, ha három, akkor pedig még a tartozást is elengedik.

 Az MNB kiadványából látszik, hogy bár már az indulásának hónapjában, vagyis 2019 júliusában elég sok fiatal család elszaladt fölvenni a hitelt, a termék augusztusra és szeptemberre érett be igazán, mindkét hónapban több, mint 100 milliárd forintnyi hitelről állapodtak meg a bankok. 

Az MNB adatai szerint a legtöbb szerződéskötő ki is maxolta a keretet, 9,7 millió forint volt az átlagosan fölvett hitelösszeg, a hitelfelvevők 87 százaléka a maximális összegről kötött szerződést. Mindez, ahogy korábban írtuk, azt is jelenti, hogy leginkább a gazdagabb háztartások vették fel a hitelt, amit amúgy leginkább lakásvásárlásra költöttek. Az MNB új jelentéséből is kiderült, hogy

a babaváró hitelfelvevők 54 százaléka továbbra is a legfelső jövedelmi ötödből kerül ki,

és, ahogy a jelentés fogalmaz, " egyelőre nem látható elmozdulás a kevésbé tehetősek irányába." 

Az MNB számaiból az is látszik, hogy az ország melyik részére jutott a legtöbb pénz ebből az új hitelből. A nemzeti bank kiszámolta, hogy megyénként hány forint jut minden 15-39 közötti nőre a kibocsátott babaváró hitelekből. Ebből az látszik, hogy Pest-, Fejér- és Győr-Moson-Sopron megyében vették fel a legtöbb babaváró hitelt.

Pest-megyében egy nőre közel 400 ezer forintnyi babahitel jutott.

A hitelek 16 százalékát is itt vették fel, ennél már csak a fővárosba jutott nagyobb arányban a hitelből, Budapesti a felvevők 19 százaléka. A legkevesebb pénz ebből a forrásból Somogy- és Jász-Nagykun-Szolnok megyékbe jutott, ahol csak 245, illetve 262 ezer forintnyi hitel esett egy nőre. 



Rovatok