Index Vakbarát Hírportál

Lepattanó vakcinával oltották be Mila Kunist

2021. május 4., kedd 09:40

Sokáig tartott ugyan, de a színésznő végül megszerezte a koronavírus elleni védettséget.

26 órányi sorban állás után Mila Kunist is beoltották a koronavírus ellen. A színésznő nemrég egy videóinterjúban mesélte el ennek történetét. 

Mivel Kaliforniában csak április 15-én nyitották meg az oltást az összes 16 év feletti állampolgár számára, ezért a színésznő jó ideig nem kaphatta meg a vakcinát. Azt követően viszont, hogy ő is olthatóvá vált, kisebb hajszába kezdett az oltópontokon megmaradó, be nem adott adagok után. 

Nem fogok hazudni: amikor megérkeztek a szállítmányok, nem szégyelltem magam, és Los Angeles-szerte több sorba is beálltam

– mesélte el az interjúban. 

Elmondta, hogy végül két napjába és összesen 26 órányi várakozásba telt, hogy megszerezzen egy „lepattanó” vakcinát. Az első napon 12 órát állt sorban, a második napon pedig 14 órát.

Az utóbbi napon ráadásul szakadt az eső, emiatt a színésznő aznap reggel még arra számított, hogy mások biztos nem indulnak útnak. Ebben nagyot tévedett ugyan, de végül így is sikerült megkapnia az oltást. 

Mila Kunis az interjú korábbi részében azt is elárulta, hogy férjét, Ashton Kutchert is beoltották már. 

Még mindig világjárvány van, de be vagyunk oltva, szóval most már mehetünk erre-arra

– mesélte. 

Rovatok