Index Vakbarát Hírportál

A leghíresebb kalózból lett asszonyverő – így tört derékba Johnny Depp karrierje

2021. május 15., szombat 19:19

Egykor a világ egyik legkeresettebb színésze volt, mára elfelejtett asszonyverő lett belőle, akiről a szakma lemondani látszik, rajongói és barátai azonban kitartanak mellette. Mi kellett ahhoz, hogy Hollywood kilökje magából?

Johnny Depp néhány évvel ezelőtt az egyik legkeresettebb színész volt Hollywoodban. Fényes karrierje során számtalan díjat bezsebelt, köztük egy, a legjobb férfi főszereplőnek járó Golden Globe-ot is musical kategóriában a Sweeney Todd – a Fleet Street démoni borbélya című filmben nyújtott alakításáért. Leghíresebb szerepét valószínűleg keveseknek kell bemutatnunk: négy filmen át alakította Jack Sparrow kapitányt A Karib-tenger kalózai című filmszériában, illetve a Harry Potter-filmek előzménysorozatában, a Legendás állatok és megfigyelésük című mozikban is kezdett volna kiteljesedni – de az első filmben épp hogy csak felbukkant, a harmadikhoz pedig már nem lesz köze, köszönhetően az évek óta tartó pereskedésnek, amely közte és exfelesége, Amber Heard között zajlik.

A színész nem tagadta, hogy időről időre meggyűlt a baja az alkohollal és a drogokkal. Emellett felmerültek vele kapcsolatban olyan kínos ügyek, mint például az az 1994-ben történt incidens, amikor kvázi elpusztított egy hotelszobát a puszta kezével, miközben Kate Moss állítólag a hálóban aludt. A hotel és a színész végül megegyeztek, és Depp megtérítette a közel tízezer dolláros kárt, amelyet okozott. Emellett állította, hogy az egyik barátja húzta fel, azért tört-zúzott, és nem a színésznővel balhézott össze – írta meg a Page Six.

A történtekből egyébként Kate Moss sem csinált ügyet. Az alkoholra visszatérve: Depp partnerei nem beszéltek arról, hogy a színész valaha is erőszakos lett volna. Kivéve egyet.

Johnny Depp valódi szabadesése egy 2011-es találkozással kezdődött. Ekkor ismerkedett meg ugyanis a nála 23 évvel fiatalabb Amber Hearddel a Rumnapló című film forgatásán. Ugyan Depp ekkor már tizenharmadik éve járt Vanessa Paradis énekesnővel, kapcsolatuknak 2012-ben vége lett. Ekkor került a képbe igazán Amber Heard. Még abban az évben összejöttek, majd három évvel később össze is házasodtak.

Mindössze 15 hónap kellett ahhoz, hogy a nász zátonyra fusson. Amber Heard 2016-ban  ütésnyomokkal érkezett a rendőrségre, állítván: Johnny Depp egész kapcsolatuk alatt bántalmazta, és pénzt ajánlott neki cserébe azért, hogy hallgasson.

A színésznő beadta a válókeresetet, és hétről hétre másról sem szólt a bulvár, mint kettejük botrányos ügyleteiről. Szinte mindennap előkerült egy botrányos hír – volt szó vérrel írásról, ujjlevágásról, rémisztő üzenetváltásokról és édeshármasról is, miközben mindenféle névtelen barát és ismerős kommentálta a történetet.

Újabb lavina indult, amikor Amber Heard esszét írt a Porter magazinba a családon belüli erőszakról „néma nővéreinek” címezve. A The Sun már úgy hozta le a szemléjét, hogy asszonyverőnek nevezte benne Johnny Deppet, habár exneje név szerint nem említette őt. A színész be is perelte a lapot becsületsértésért, mire Amber Heard beállt a The Sun mögé. Ekkor kezdődött az igazi háború.

Oda-vissza ment a pereskedés, hol Depp perelte Heardöt, hol fordítva. Régi sztorikat tálaltak újra, hang- és videofelvételekkel igyekeztek bizonyítani, kinek van igaza. Amber Heard egy videót is felvett anno, amelyen Johnny Depp kifejezetten zaklatott állapotban, részegen látható, ahogy tör-zúz a konyhában, majd kitépi a színésznő kezéből a kamerát. Mint kiderült, a felvétel azon a reggelen készült, amikor a színész elveszítette az édesanyját. A YouTube-on elérhető verzió alatt többen gusztustalannak nevezték Heardöt, amiért ezen a napon ragadott kamerát.

Voltak olyan spekulációk, miszerint Heard a férjével közös ágyukba piszkított egyszer, illetve számtalanszor felmerültek megcsalásos sztorik is. Sokak kedvence volt az az állítólagos édeshármas, amely Amber Heard, Elon Musk és Cara Delevingne között történt. A Tesla atyja hamar nyilatkozott is az ügyben, amikor berobbantak vele a bulvárlapok. Tagadta, hogy a történet igaz volna.

Cara és én barátok vagyunk, de sosem kerültünk intim kapcsolatba. Ezt ő is megerősítheti. Emellett azt is tisztáznám, hogy Amber és én csak egy hónappal azután kezdtünk el találkozgatni, hogy benyújtotta a válókeresetet. Azt hiszem, még csak a közelében sem voltam, amíg tartott a házassága

– mondta Elon Musk.

Eközben Amber Heard egy állítólagos asszisztense is előkerült, ő azt mesélte a sajtónak, hogy volt főnöke terrorban tartotta, Depp-pel való kapcsolatának elején rémisztően másolta a színész stílusát, illetve rendszeresen üvöltözött vele olyan dolgok miatt, mint például egy hóesés.

Amber Heard csapata egyébként felbérelt egy magánnyomozót is, hogy piszkos kis titkokat derítsen fel, ám a vállalkozás kudarcba fulladt: a detektív semmit nem talált, és bárkivel is beszélt, arról biztosították, hogy Johnny Depp remek ember, aki a légynek sem tudna ártani. Ugyanez volt a reakció Depp korábbi párjainak részéről is. Winona Ryder és gyermekeinek anyja, Vanessa Paradis is kiállt a színész mellett.

Mindez azonban hiábavaló volt, a színész nem nyerte meg a bulvárlap elleni pert. 2020 novemberében a bíróság alapvetően igaznak minősítette a The Sun cikkében írtakat, egyben azt is, hogy Johnny Depp asszonyverő. Bár a színész nem engedte el a témát, a karrierje beleszakadt a döntésbe.

A gázsiját ugyan megkapta a Legendás állatok és megfigyelésük című film harmadik epizódjáért, de végül másik színész bújik majd Gellert Grindelwald bőrébe. Ami pedig a leginkább lesújtotta a rajongóit, az az, hogy nélküle készül majd A Karib-tenger kalózainak folytatása is, ikonikus karakterét állítólag egy női kalózkapitányé váltja fel – írta meg többek között a Hollywood Reporter. Ezzel szemben hiába indítottak petíciót az ellenlábasok azért, hogy Amber Heardöt kitegyék az Aquaman folytatásából. A DC Comicsot nem érdekelte a 1,5 millió aláírás, a film második részében is a színésznő fogja alakítani Merát.

Ami Deppet illeti, az ítélet óta keveset hallani felőle, Instagramjára ritkán posztol. Bejegyzései alatt sok kommentelővel találkozni, akik támogatásukról biztosítják a színészt. Így tett a napokban Alice Cooper is. Az énekes elmondta, hogy rég nem beszélt Depp-pel személyesen, de e-mailezni rendszeresen szoktak.

Johnny az egyik legédesebb ember, akivel életem során találkoztam. A legártatlanabb emberi lény, szóval én nem veszem be ezt a maszlagot, és más sem, aki ismeri őt

– mondta Cooper a Page Sixnek.

Johnny Depp egyébként jelenleg Jeff Beckkel dolgozik együtt, a zenekarában énekel és gitározik is. Cooper nem mellesleg megjegyezte, hogy a színész remek gitáros, és már azelőtt is játszott, hogy filmekben szerepelt volna – illetve azt is hozzátette, hogy Jeff Beck nem dolgozik együtt bárkivel, azért Deppnek baromi jónak kell lennie abban, amit csinál.

(Borítókép: Amber Heard és Johnny Depp a BFI London Filmfesztiválon 2015. október 11-én. Fotó: John Phillips / Getty Images Hungary)

Rovatok