Index Vakbarát Hírportál

Megmutatni vagy óvni? Sztárgyerekek a közösségi médiában

2021. június 21., hétfő 11:22

Mióta a közösségi média a mindennapjaink része, megváltozott a gyerekek helyzete is mind a híres emberek, mint pedig a civilek életében. Van, aki szerint az ismert szülőknek nem szabadna közszemlére tenniük a csemetéiket, és olyan is, aki úgy véli, ez kikerülhetetlen a mai világban.

Az internet létezése ma már olyan alapvető, akár a levegőé vagy az ivóvízé. A gyakran túlértékeltnek mondott világhálón ma már nemigen van olyan, amit ne lehetne megvalósítani, legyen szó akár egy recept megkereséséről, munkáról vagy ügyintézésről. A jelenség kétségtelenül átvette a hatalmat a világ felett, ha egyik nap úgy ébrednénk, nincs többé, elenyésző lenne azoknak az aránya, akiknek nem kellene újragondolniuk az egész életüket.

A háló térhódításával megjelent sok más mellett az Instagram is: a képmegosztót valaki egyfajta képes naplóként használja, de rengetegen vannak már, akiknek a munkahelyévé nőtte ki magát az alkalmazás. Egy kis reklám, egy kis beharangozó az élet nagy változásairól, és máris érkeznek a megkeresések. Ezen a ponton sokakban felmerült a kérdés, hogy helyesen cselekszenek-e azok a hírességek, akik közszemlére teszik a gyermeküket.

Akik kamerák előtt nőnek fel

Stromi Webster talán a celebvilág leghíresebb kisbabája volt, már csak azért is, mert édesanyja, az akkor húszéves Kylie Jenner egészen a szülésig titkolta a terhességét, és bár szóltak pletykák a várandósságáról, a celebritás olyan ügyesen rejtette el a hasát a kíváncsi szemek elől, hogy valójában szinte senki nem hitt a híreszteléseknek, így nem is igen zaklatták a kismamát. A 2019-es év legfiatalabb milliárdosa azonban csak a várandóssága alatt vágyott nyugalomra, amint felépült a szülésből, máris árasztani kezdte a kislányáról szóló fotókat és tartalmakat. Ez persze számára magától értetődő lehet, hiszen bár nem a születése napjától, de ő is nagyon fiatalon csöppent bele a show-bizniszbe. Alig volt 10 éves, amikor a K, mint Kardashian című valóságshow-jukat forgatni kezdték, így ha valaki, ő aztán tényleg a kamerák előtt nőtt fel, a nyomás hatására pedig ő is igyekezett megfelelni, és már fiatal tinédzserként kés alá feküdt. A kis Stromit ugyan minden jóval elárasztja, a kislány fotóit már csecsemőkorában szerkesztgetni kezdte. Követői kiszúrták például, hogy egyszer kisebbé tette a baba füleit, de hasonló a helyzet a még nála is hírhedtebb nővérével, Kimmel. A válófélben lévő celebritásnak 4 gyermeke van, a kislányait pedig ő sem rest néhol „felturbózni” egy kicsit, és ez sajnos nem csak a Kardashian-klán nő tagjaira jellemző.

A tábor ezen oldalán állnak azok a gyerekek, akik szintén gyakran feltűnnek szüleik közösségi oldalán, de nem olyan gyakorisággal, mint fentebb említett kolléganőik esetében. John Legend és Chrissy Teigen ugyancsak gyakorta posztolnak a gyerekeikről, náluk azonban nem merül fel a gyanú, hogy szerkesztgetnék a képeket, hogy a gyerekeik aztán felnőve maguk is feszengve álljanak majd a világ előtt, tudván, hogy nem mutathatják meg magukról a valóságot.

Ezzel szemben ott van Irina Shayk és Bradley Cooper kislánya, Lea de Seine, akinek sokan ismerik bájos kis arcát, pedig a szülei sosem mutatták meg őt a médiában. Esetükben az ok egyszerű: a paparazzók éjjel-nappal követik őket, kislányuk irányában valamiért különösen nagy az érdeklődés. A szülők talán eleinte próbálták elrejteni a gyereküket a kíváncsi szemek elől, egy idő után viszont feladták, hiszen a boltba sem tudnak elmenni anélkül, hogy ne vakuznának az arcukba.

Mutatni, meg nem is

Az utóbbi időben számos olyan celeb szülő lépett elő, aki nagyon szeret a gyermekével fotózkodni, ám azt már nem szeretné, ha a nyilvánosság ismerné a kicsi arcvonásait. Ők megmutatnak egy kezecskét vagy lábacskát az utódjaikról, esetleg háttal fotózzák őket. Így mindenki észlelheti, hogy léteznek, és jól vannak, de azt senki illetéktelen nem tudja, hogy néznek ki valójában. Így tesz gyakran Emily Ratajkowski is, bár ő nemrég kellőképpen kihúzta a gyufát a követőinél azzal, hogy úgy tartotta újszülöttjét, mint egy táskát. A modell azonban a jelek szerint nem kultiválja ez ügyben a kritikát, ugyanis nemes egyszerűséggel letiltotta a kommentelési lehetőséget a szóban forgó posztjánál.

Hasonló a helyzet Ashley Graham plus-size-modell házának tájékán is, akinek tavaly év elején született meg a kisfia. Ő ugyancsak nem tud betelni a babájával, posztol is hát róla, de arra mindig nagyon ügyel, hogy a kis Isaac pofija rejtve maradjon.

Harry herceg és Meghan Markle esetében már más a helyzet. A sussexi hercegi párnak annak idején kötelessége volt, hogy első gyermekét időnként nyilvánosan szerepeltesse, illetve cuki fotókat osszon meg róla. Miután azonban elhagyták a királyi udvart, Archie-t eldugták a világ elől, ahogyan újszülött kislányukat, Lilibet Dianát is. A történtek után nem meglepő, hogy szeretnének stresszmentesebb életet biztosítani a gyerekeiknek, szerencséjükre pedig kisfiukat nagyon fiatalon mutatták meg, így az arca még sokat változhat a jövőben. 

Akiket sosem láttunk, és meglehet, hogy nem is fogunk

Sok olyan híres szülő van, aki úgy véli, amíg ők maguk a rivaldafényt választották, úgy a gyerekeik kiskorúként nem dönthetnek arról, ők is ezt szeretnék-e. Éppen ezért és a lehető legnyugodtabb életért mindent bevetnek, hogy gyermekük személyisége ne sérüljön, és titokban maradjon. Gigi Hadid és Zayn Malik kisbabája, Khai némiképp kakukktojás, nagyon eltakargatva ugyanis néha posztolnak róla a szülei. A paparazzókat azonban nem hajlandók a kicsivel etetni, ezért eddig csak és kizárólag úgy sétáltak a bébivel, hogy el volt takarva a babakocsiban, így a kiéhezett lesifotósoknak esélyük sem volt lefotózni.

Joe Jonas és Sophie Turner még náluk is szigorúbb. Ők ketten a saját magánéletüket is szeretik megtartani maguknak, nem sűrűn engednek a bulvárlapok felkéréseinek sem. A Trónok harca színésznője is jó sokáig titkolta a várandósságát, egészen addig, amíg túl sok ismerős kotyogta el a titkot jól fizető magazinok csábítására, így már esély sem volt megszökni a lesifotósok elől. Willát azonban soha nem mutatta meg közösségi oldalán sem ő, sem pedig az énekes, és arra is nagy figyelmet fordítanak, hogy a kisded babakocsizás közben se essen áldozatul a vakuzók hadának. Ez a módszer persze jóval nehezebb lesz, ha a kicsi cseperedni kezd. Jennifer Garner nemrég beszélt is arról, mennyire megrémisztette a lányát, amikor bárhová ment, lesifotósok koslattak utána. És bizony egy adott kor fölött már nem tudják őt babatakaróba rejteni.

Cameron Diaz és Benji Madden is tavaly lettek szülők, lányukat azonban nem szerepeltetik a közösségi médiában. A zenész Instagram-profilja főleg a karrierjére összpontosít, míg az egykori színésznő egy csinos, boldog, borkedvelő hölgy képében tetszeleg, csak a bemutatkozó szövege mutatja, hogy egyébként édesanya is.

Itthon is megoszlanak a vélemények

Magyarországon is eltérően gondolkodnak a sztár szülők, ha csemetéik szerepeltetéséről van szó. Az utóbbi időben hazánkban is egyfajta divat lett a gyermekek személyiségi jogainak megóvása, többen is úgy döntöttek például az influenszerek közül, hogy bár egy időben rendszeresen forgattak a gyerekeikkel, vagy posztolták a képeiket, felhagynak ezzel. A hazai véleményvezérek között Rimóczi Zsófia volt az egyik első, aki bejelentette, követői nem láthatják többé a kislánya arcát. Nem sokkal utána döntött így Herold Martina is. Kalan Daisy a youtuberkarrierjét úgy kezdte, hogy fiait is megmutatta a videóiban, ők továbbra is szerepelnek, újszülött kislányát azonban nem mutatja meg, mondván: a fiúk már eldöntötték, hogy szeretnek kamera előtt mozogni, Zora azonban még túl pici ahhoz, hogy mérlegelhessen.

Sebestyén Balázsék fiait sem ismeri fel mindenki az utcán, a műsorvezető ugyanis sosem mutatja meg az arcukat, csupán a felesége, Viki posztol róluk néha ilyen fotókat. Ami Balázst illeti, velős véleménye van azokról a szülőkről, akik mutogatják a gyerekeiket, főleg ha reklámmunkákhoz is felhasználják őket.

Én nem mutogatom őket, nem árulom őket, nem adok el terméket velük. Szerintem hosszú távon azok döntenek jól, akik így döntenek. Előbb-utóbb a gyerek lesz abban a korban, hogy meg fogja kérdezni, hogy apa, miért tettél ki meztelen képet, miért van mellszívó a kezemben, vagy egy tejtermék, vagy miért ülök a budin meztelenül. Lehet, hogy ügyvéd lenne, orvos lenne, bíró lenne. Szerintem a gyerekek mind meg fogják fizetni ennek a vámját, akiket így kihasználnak, és áruba bocsátanak

mondta a műsorvezető egy tavalyi Facebook-élőzésében.

Kezdetben Tóth Gabi és Krausz Gábor is megengedték a rajongóknak, hogy gyönyörködhessenek Hannaróza nevű kislányukban. A Kaleta-botrány kirobbanása után azonban átértékelték a dolgokat, és úgy döntöttek, törlik a babáról készült fotókat a közösségi oldalakról, hogy a képek még véletlenül se landolhassanak illetéktelenek kezében. Az énekesnő egyedül anyák napján tett kivételt, ekkor együtt szerepelt Hannarózával a Nők lapjában.

Ördög Nóra ezzel szemben úgy érzi, a közösségi média olyannyira hozzánk nőtt már, hogy a szülőknek mára feladata lett, hogy megtanítsák a gyereküket ebben a közegben létezni.

Azt gondolom, hogy aki azt mondja, a gyerek megmutatása egyértelműen káros, ő pont ugyanúgy nem tudja, hogy miről beszél, mint az, aki szerint ebben nincs semmi rossz. Egy kamasz gyereknek mindig van problémája a szüleivel. Ez elkerülhetetlen. (...) Mici és Venci is fog majd lázadni ellenünk, és akkor nyilván a fejünkhöz fognak vágni egy csomó dolgot. Annak a gyereke is ugyanúgy oda fog állni, aki egyáltalán nem tett ki képet a gyerekéről, és ő majd egy tök más dolgot fog az anyja meg az apja fejéhez vágni

– mondta a műsorvezető Osváth Zsolt műsorában, hozzátéve, hogy szülőként sokkal fontosabb dolgokról is döntenie kell a gyermeke helyett, mintsem hogy szerepelnek-e a közösségi médiában, vagy sem.

Egységes recept tehát nem létezik, ahogy mondani szokás, ahány ház, annyi szokás. Hogy a gyerekekre milyen hatással lehet az, ha kiskoruktól kezdve megismerik őket az utcán, egyelőre nem ismert. Az Instagram-kultúra ugyanis még túl fiatal ahhoz, hogy következtetéseket lehessen levonni, az viszont fontos tényező lehet a gyermek jövőjére nézve, hogy a szülők, akik megmutatják őket, milyen értéket képviselnek. Így ha az adott híresség életvitele inspiráló, és távol áll tőle a negatív megítélés, úgy az utód fogadtatása is kedvezőbb lehet egy új közeg számára – ez azonban fordítva is elsülhet.

(Borítókép: Travis Scott, Stormi Webster és Kylie Jenner a Look Mom I Can Fly című film premierjén 2019. augusztus 27-én. Fotó: Tomasso Boddi / Getty Images Hungary)

Rovatok