Index Vakbarát Hírportál

Mérgező lenne Justin Bieber és Hailey Baldwin házassága?

2021. augusztus 9., hétfő 06:00

Nehéz megmondani, mi lehet az igazság az énekes és a modell kapcsolatát illetően. Gyakran csodaboldognak tűnnek, az énekes viszont mintha néha elfelejtené, hogy nyilvánosság előtt vannak, és olyan dolgokat tesz, ami az őket figyelő fiatalok számára biztosan nem követendő példa.

Justin Bieber és Hailey Baldwin/Bieber házassága talán a celebvilág egyik leggyakrabban vitatott kapcsolata. Az indulatokat valószínűleg az váltotta ki, hogy az énekes – bár folyamatos szünetekkel, de – évekig volt Selena Gomez párja, aki világszerte az egyik legnépszerűbb, és legkevésbé botrányosabb előadója. Sokáig álompárként emlegették őket, majd amikor Bieber egyik botrányból a másikba keveredett, a fél világ Selena Gomezt sajnálta. Hát még akkor, amikor 2019-ben megjelent Lose You To Love Me című száma.

Azt talán senki sem tudja, mikor szakítottak pontosan utoljára, az viszont ismert, hogy kisebb kavarások után 2018 nyarán Justin Bieber végül komolyra fordította a dolgait Hailey Baldwinnal, alig néhány hónap együtt járás után, még ez év szeptemberében feleségül vette.

Két hónap alatt lecserélték minket,

mintha könnyű lett volna

hogy úgy érezzem, megérdemlem

épp a gyógyulás sűrűjében

– hangzik szabad fordításban Selena Gomez Lose You To Love Me című dalának néhány sora, melynek hallatán jogosan merült fel sokakban a kérdés, hogy az énekes vajon valóban szerelemből húzott gyűrűt Hailey ujjára, vagy csupán bosszúból.

Kínos kézfogással kezdődött, házasság lett belőle

Kettejük kapcsolata egyébként régre nyúlik vissza. Még felvétel is készült arról, amikor a modell apja, Steve Baldwin bemutatja egymásnak a tinédzsereket a The Today Show kulisszái mögött.

A kissé kínos kézfogás után a fiatalok mégis jó barátokká váltak. Baldwin és lánya már meghívott vendégként csatlakozott az énekeshez a Soha ne mondd, hogy soha című dokumentumfilmjének premierjén. A barátság a publikum előtt akkor mélyült el, amikor Justin és Hailey is csatlakoztak a Hadid és Jenner-lányok baráti társaságához. Utóbbiak előszeretettel posztolták közös fotóikat, így ha egy képen nem is szerepeltek, pontosan tudni lehetett, hogy összejárnak – nem beszélve a paparazzók kitartó munkájáról, akik azért időről-időre le is fotózták őket együtt. Akadtak zavaros évek, amikor nem lehetett pontosan tudni, hogy az énekes Selena Gomezzel, Sofia Richie-vel éppen vagy Hailey Bieberrel kavar, utóbbival ugyanis 2016-ban egy csókolózós képet is posztolt az Instagramjára, és bár utána még a képbe került Selena Gomez is, a fotó a mai napig elérhető.

Egy biztos: a modellel július 7-én lettek igazán komolyak a tervek, ekkorra ugyanis hivatalosan is jegyben jártak. Ez pedig még semmi, ugyanis a TMZ szerint szeptemberben már össze is házasodtak. Állítólag Londonban nászutaztak, majd  2019 februárjában a Vogue-nak adtak interjút, melyben elárulták: nem feküdtek le egymással a nászéjszakáig. Áprilisban az énekes még egy ódát is írt nejéhez, amit egy róla készült fehérneműs képpel illusztrált. Ez év áprilisában egyébként még egy terhességi pranket is bejátszottak, ezért Bieber utólag bocsánatot is kért.

Ki így, ki úgy

2019 szeptemberében aztán megvolt a második esküvő is, erről már bőven volt mit posztolniuk a feleknek. A menyegzőt Dél-Karolinában tartották, egy vadregényes vízparti vidéken, a May-folyó mellett mondták ki azt a bizonyos igent. Újabb érdekességek merültek fel akkor, amikor a pár posztolni kezdett a nagy napról. Hailey Bieber azt írta bejegyzése alá, hogy élete legboldogabb napján készült a fotó, amin egyébként az is látható, hogy az uszályára azt varratta: míg a halál el nem választ. Férjura már úgy fogalmazott: még a gengszterek is megházasodnak.

Nem sokkal később üdítőzni ruccantak ki, ekkor Bieberné feleség feliratú kabátot viselt, az énekes pedig nemes egyszerűséggel egy saját nevével fémjelzett felsőt. Ekkor nem igazán tűntek úgy, mint akik egy hullámhosszon vannak, de mindez lehet a véletlen műve is. Később egyébként az énekes azt mondta a GQ magazinnak, hogy nem volt könnyű az első közös évük.

A házasság első egy éve nagyon kemény volt. Sok régi trauma maradt meg, hiányzott a bizalom. Ezek olyan dolgok, amiket nem akarsz bevallani annak a személynek, akivel együtt vagy, mert ijesztő. Nem akarod őt elijeszteni azzal, hogy te félsz

2020 elején az énekes bevallotta, hogy Lyme-kórral küzdött. Ekkor már egy ideje pletykáltak arról, hogy Bieber azért fest rosszul, mert drogfüggő, végül Instagram posztban vette elejét a feltételezésnek. Felesége ekkor is mellette állt, és sokat segített abban, hogy sikerrel járjon a küzdelemben, amelyben Avril Lavigne-nek is volt része.

Miközben egy csomóan arról beszéltek, hogy Justin Bieber úgy néz ki, mint a szar, meg meth-függő, fogalmuk sem volt róla, hogy Lyme-kórral diagnosztizáltak. Emellett krónikus mononukleózissal is küzdöttem, ami hatással volt a bőrömre, az agyi funkcióimra, az energiámra, és összességében az egészségemre

– hangzott az időközben törölt poszt szövege.

Egyértelműnek tűnő bántalmak – vagy mégsem?

Hála ide vagy oda, Justin Bieber és neje kapcsolatát sokan vitatták ezen túl is, amire az énekes adott is okot bőven. Az egyik legmeglepőbb cselekedete az volt, amikor a kamerák kereszttüzében önmagát cseppet sem zavartatva a nejére csukta a kocsiajtót, miközben hátra sem nézett, hogy Hailey megsérült-e. A modell végül leszegett fejjel kullogott férje mögött. Később szó szerint homlokon csapta őt az utcán. A történtekről máig elérhetőek a felvételek.

Bieber Instagramos élőzései alatt sem mutatott több tiszteletet, már ami a feleségét illeti. Egyszer közölte vele, hogy ha nem lenne ilyen dögös, már rég megszabadult volna tőle, de történt olyan is, hogy amikor Hailey elkezdett megválaszolni a kérdést, az énekes közölte vele, hogy őt senki sem kérdezte. Néhány kínos másodperc után Bieber elvigyorodott, mire a felesége is hasonlóan tett, de férjura újra közölte vele, hogy nem neki tették fel az adott kérdést, mire Hailey magyarázkodásba kezdett, de ez nem sokat segített a helyzeten. Egy másik élőzés során a modell masszírozni kezdte a férjét, mire az énekes azt mondta neki, hagyja békén.

Ne érj hozzám! Úgy egyébként se, csak ne érj hozzám

– mondta az énekes, mire neje inkább visszahúzta a kezeit.

Az említett alatt több vita is kialakult. A rajongók egyik része azt állította, hogy kontextus hiányában mindez lehet csak viccelődés a felek között, és amúgy is minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek. A másik tábor mélységesen elítéli az énekest, szerintük a modell jobbat érdemelne Biebernél. Néhány hete egyébként ismét vitát indított a neten egy videó és képsorozat, melyen látszik hogy az énekes leordibálja a feleségét, aki egyébként úgy tűnik, reflektál is a kiabálásra. A rajongók ekkor azt mondták, kedvencük nem bántja Hailey Baldwint, csupán felfokozott érzelmi állapotban van, hiszen alig pár perccel a kiabálás előtt jött le a színpadról. A történtekre egyébként a modell is reflektált, azt írta Instagram-történetében, hogy remek hétvégéjük volt, és senki se „higgyen el hülyeségeket” – írta meg a Buzzfeed.

A történtek fényében nem meglepő, hogy sokan úgy vélik, Hailey Baldwin bántalmazó kapcsolatban él. Hogy ez valóban így van-e, azt csak ő és a férje tudhatják. Mindenesetre a modell is jogosan szokta kérni, hogy mindenki maradjon ki az életéből, akinek nincs köze hozzá. Meglehet, hogy a fentebbi történeteket csupán félreértések szülték, azonban azt meg kell hagyni, hogy mind a modell, mind pedig Justin Bieber komoly véleményvezérnek számít a fiatalok körében, így nem kellene ilyen kétes képet mutatniuk magukról. Rajtuk kívül számtalan más híres pár van, akik viccelődnek egymással, mégsem kell felmerülnie közben a másik megszégyenítésének. Akárhogy is, a páros továbbra is együtt van, nemrég Bieber még azzal is viccelődőtt, hogy anyunak és apunak nevezte őket egy posztjában. A fotó alatt felesége gyorsan jelezte is, hogy szerinte meg kellene változtatni kutya anyura és apura mindezt, nehogy az emberek találgatni kezdjenek. Nos, az énekes nem változtatott, az emberek pedig találgatnak – de a világ már csak ilyen.

(Borítókép: Justin Bieber és Hailey Bieber az énekes dokumentumsorozatának bemutatóján 2020 január 27-én. Fotó: Jean Baptiste Lacroix / Getty Images Hungary)

Rovatok