Index Vakbarát Hírportál

Tömött sorokban érkeznek a sztárok Majkáék esküvőjére

2021. augusztus 28., szombat 16:57

Tilla sem titkolja, mi lesz a programja ma este.

Ahogy korábban az Index is megírta, tíz év után áll oltár elé Majoros Péter és Hornyák (most már ő is Majoros) Hajnalka. A pár eljegyzése egyébként már 8 éve megvolt, 2011 novemberében pedig meg is született az első gyermekük, Marián, akit 2016-ban Olivér követett. A sztárpár egy luxusesküvőiről híres szekszárdi borászat 100 hektáros birtokán tartja háromnapos lakodalmát, ahova a hírek szerint több hazai celeb is meghívást kapott.

Bár láthatóan a Majoros Péternek nem igazán tetszik, hogy az esküvőjét nagy médiaérdeklődés övezi. A szekszárdi birtok körül fotósok vertek tábort, hátha sikerül lekapniuk a párt vagy az érkező vendégeket. Ezt megelőzvén Till Attila a Facebook-oldalán közölte: ő is ott lesz a bulin.

Megyünk Hajni és Majka esküvőjére, nagyon izgi!!!

– írta a tévés a megosztott fotó mellé, amelyen kedvesével látható.

Majka is észrevette már a rá váró fotósokat, akiknek először bemutatott, majd elbarikádozták a készülődésüknek helyet adó bungalót. A Bors fotósa korábban kiszúrta Curtist, valamint Ördög Nórát és Nánási Pált is, a Blikk szerint pedig a helyszínre érkezett Pápai Joci és a felesége is. Az énekes azonban nemrég tette közzé az Instagram-oldalán, hogy ma este Szegeden lép fel. Ha ez így van, akkor bizony sűrű hétvégére számíthat. 

Ahogy korábban megírtuk, Majka és párja eredetileg az év első felében, megismerkedésük tizedik évfordulóján tartotta volna az esküvőt, de a pandémia keresztülhúzta számításukat. Igaz, már jóval régebb óta tervezték hivatalosan is összekötni az életüket.

Rovatok