Index Vakbarát Hírportál

Uma Thurman megosztotta élete legsötétebb titkát

2021. szeptember 22., szerda 11:52

Az 51 éves színésznő 36 éven át titkolta, hogy tinédzserként terhességmegszakításon kellett átesnie. Mint megírta, akkor felelős családként mérlegelve döntöttek úgy a szüleivel, hogy biztos megélhetés hiányában nem csinálja végig a terhességét. Még mindig fáj neki a döntés, de tudja, hogy meg kellett tennie. A jogfosztott texasi nőkhöz szólt most.

Szeptember elején új fejezet kezdődött a Texasban élő nők életében. A Legfelsőbb Bíróság ugyanis jóváhagyta azt a törvényt, melyben megtiltják a tagállamban élő nők terhességmegszakítását a várandósság hatodik hetétől. A tiltás alól nem kivétel sem a vérfertőzés, sem pedig a nemi erőszak. Ezzel voltaképpen minden nőt ellehetetlenítenek az abortusztól, hiszen sokuk az említett hatodik hét elérkezéséig nem is tud a terhességéről. 

Joe Biden ekkor azt mondta, hogy a törvény alkotmányellenes, és ígéretet tett arra, hogy megóvja a nők abortuszhoz fűződő jogát – a Fehér Ház azonban nem biztos abban, hogy az elnöknek ez hatalmában áll. Az igazságügyi minisztérium egy héten belül már be is perelte Texast, a törvény hatályba lépésével pedig a fél világ felhördült.

A közéleti személyiségek mellett több híresség is kiállt a jogaikat elvesztő texasi nők mellett, köztük Uma Thurman is, aki 36 éven át őrizte a maga titkát, a történtek hatására mégis úgy döntött, ideje megosztania a világgal, mi történt vele 15 éves korában.

A színésznő a Washington Postban jelentetett meg egy tárcát, melyben a hatályba lépett törvény embertelenségét mutatja be, méghozzá a legemberségesebb módon. Vallomása szerint karrierje kezdetén, 15 éves korában teherbe esett egy nála jóval idősebb férfitól. Szerette volna megtartani a babát, de akkoriban egy bőröndből élt, saját maga számára sem tudott biztos megélhetést biztosítani. Mint írja, hazatelefonált a szüleihez. Édesanyja súlyos beteg volt, Uma édesapja vitte oda neki a telefont, hogy megtartsák a családi kupaktanácsot. Mivel a színésznő tudta, hogy a kapcsolata nem életképes, és tinédzserként, biztos háttér nélkül nem tudná felnevelni a gyermekét, vérző szívvel, de a művi vetélés mellett döntött. A műtétet helyi érzéstelenítéssel végezték, a fiatal színésznő mégis pokoli kínokra emlékszik vissza, melyek közben az orvosa kedvesen elmagyarázta neki, mi történik.

Az ujjaim szorosan összefonódtak a mellkasomon, amikor pedig a doktor végzett, felnézett, és azt mondta: gyönyörű kezed van, a lányomra emlékeztetsz. Ez az apró emberi gesztus volt életem egyik legszenvedélyesebb pillanata. A szemeiben egy ember voltam, valakinek a lánya

– írja soraiban az 51 éves színésznő.

Mint mondja, senki sem szándékosan kerül arra a bizonyos asztalra. Nagyon bánatos a vitatott törvény miatt, ezért is írta le saját történetét, amit egészen eddig titokban tartott. Tudja, hogy azzal, hogy megosztja, nem részesül semmilyen előnyben, de talán hátrányban sem. Hozzáteszi, hogy mindezt abból az otthonból írta, ahol három gyermekét nevelte fel, mindannyiukat olyan férfiaknak szülte, akiket szeretett, és akikben megbízott, mégis a mai napig fáj a szíve azért a babáért, akitől tinédzserként el kellett búcsúznia. Éppen ezért támogat minden olyan nőt, aki az életkörülményei miatt kénytelen – vagy jelen helyzetben már csak kénytelen lenne – meghozni a fájdalmas döntést.

A tinédzserkorban átélt abortusz volt életem legnehezebb döntése, amely akkor kínszenvedést okozott, és ami még most is elszomorít. De ez az út vezetett az örömmel és szeretettel teli élethez, amit megtapasztalhattam. Az, hogy tinédzserként úgy döntöttem, nem csinálom végig azt a terhességet, lehetővé tette, hogy felnőjek, és olyan anyává váljak, amilyenné szerettem volna.

A színésznő sorai zárásaként bátorságot kíván a jogaikért küzdő nőknek. Üzeni nekik, hogy együttérez velük, és mint mondja: a lányait látja bennük.

Vészhelyzetben hívja a 112-es számon a Segélyhívót!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101 telefonszámon.

(Borítókép: Uma Thurman. Fotó: Matthias Nareyek / Getty Images Hungary)

Rovatok