Index Vakbarát Hírportál

Itt a vége, nem lesz több Edda-lemez

2021. október 12., kedd 10:06

Az Edda 34 állomásos turnét tudhat maga mögött, hamarosan pedig új CD-t dobnak piacra, méghozzá az utolsót. A zenekar 47 éves fennállása alatt 34 lemezt adott ki, ami hazai viszonylatban kiemelkedőnek számít. Pataky Attila keserédesen gondol a közeledő napra, amikor az utolsó korong is a polcokra kerül.

Az elmúlt két évben 24 dalt írtam, ebből kerül most fel 12 erre az albumra. Végtelenül szomorú vagyok, mert egy korszak lezárul, ezután már nem adunk ki több lemezt. Egyéb formában persze lesz majd még albumunk, de ez mégis egy szomorú mérföldkő. A CD-k kora leáldozik lassan, ahogyan a könyveké is, ami szintén szomorúsággal tölt el

– mondta a 70 éves zenész a Blikknek.

A zenekar egyébként ezerrel készül decemberi Aréna-koncertjére, előtte várható a szóban forgó lemez megjelenése is.

(Borítókép: Pataky Attila énekes az Edda Művek koncertjén, a Papp László Budapest Sportarénában 2020. március 7-én. Fotó: Mohai Balázs / MTI)

Rovatok