Index Vakbarát Hírportál

Tükröt tartottak a Sztárban sztár leszek! versenyzői Majkának és Pápai Jocinak

2021. november 1., hétfő 06:10

Ötödik élő adásához érkezett vasárnap este a Sztárban sztár leszek! című műsor, amiben az egyéni produkciók mellett duettekkel is készültek a versenyzők. Az egyik páros Majka és Pápai Joci közös dalához nyúlt, amit aztán rendesen végig is izgult a két eredeti előadó.

Vasárnap este folytatódott a Sztárban sztár leszek!, a TV2 zenés tehetségkutatója, ami a hagyományos talent show-któl eltérően a jelentkezőktől extra készségeket is követel. A produkcióban civilek versenyeznek, de nem elég pusztán önmagukat adva a saját hangi adottságaikat megvillantani, a műsor lényege ugyanis, hogy más előadók bőrébe bújva prezentálják a kiosztott slágereket. Mindezt profi sminkesek és stylistok segítik, és ami talán a legnehezebb, hogy borzasztóan vigyázni kell arra, hogy

a produkció ne csapjon át olcsó paródiába.

Ez pedig egyáltalán nem egyszerű, hiszen a beöltözés egyrészt valamiféle jelmezbálra hajaz, másrészt ha ellenkező nemű előadó bőrébe kell bújni, az a hangzásban is okozhat furcsaságokat. De hát – feltételezem – ezért vannak ott többek közt a mesterek is, hogy segítsenek a versenyzőknek megugrani a kiosztott feladatokat úgy, hogy az vállalható és látványban is ízléses legyen.

Köllő Babett, Tóth Gabi, Pápai Joci és Majka a startnál három-három versenyzőt készített fel az első élő adásra, akik közül mostanra hárman már elbúcsúztak a műsortól. A negyedik adásban nyolcan álltak színpadra, hogy bebizonyítsák, mekkora kaméleonok: Szakács Szilvia, Kárász Dávid, Csiszár István, Hadas Alfréd, Balogh Krisztofer, Venczli Zóra, Gábor Márkó és Pál-Baláž Karmen, akik az egyéni produkciók mellett ezúttal duettekkel is készültek. 

A közös produkciókat persze nem pontozta „élesben” a zsűri, ám a közönségnek segítség lehetett, hogy többször látta a versenyzőket színpadon, a kiesőről ugyanis végső soron a tőlük érkező voksok döntenek.

A duettek így álltak össze:

Ahogy az a fenti sorból látszik, bizony ebben az adásban Majka és Pápai Joci mások előadásában nézhette végig azt a dalt, amit egyébként ketten énekelnek, az ilyesmi pedig biztos, hogy egészen máshogy érinti meg az embert. A srácok produkciójával nem is volt semmi gond, elég jól összehangolták a dolgokat, bár Majoros hangszínét Alfrédnak nem igazán sikerült lekoppintani, amit egyébként a műsor házigazdája, Till Attila is megjegyzett. 

Szerintem jó volt, minden megvolt, nagyon jó volt, tényleg Márkó is lehozta, amit kellett, de hogy ennek, nekem mást jelentett most ez a produkció. Egy az, hogy jó volt látni magunkat fiatalon a kis Majorossal. Hat év alatt nagyon sok minden történt 

– kezdte Pápai Joci, mire Majka közbevágott:

Veled! Én itt ülök hat éve bazmeg!

„Jó volt látni, hogy ti is barátok lettetek közben, és az energiát úgy szállítottátok egymásnak, ahogy kellett, ami eljutott hozzánk is. Én nagyon-nagyon büszke vagyok rátok!” – fejezte be a gondolatsort Pápai. Majka átvéve a szót, hozzáfűzte,  előfordult már, hogy például a Belehalok vagy a Mindenki táncol című dalát mások adták elő, de mivel azok más típusú nóták, akkor nem izgult annyira. Ez viszont egy olyan dal, ami szerinte Pápai Jocinak és neki is ugyanannyira fontos, elsősorban a szöveg miatt, ami arról szól, hogy már látják, hogy múlik az idő. A rapper hangsúlyozta, nem attól félt, hogy a fiúk nem tudnák megfogni a dalt, hanem hogy rontanak, mert szerinte a szöveg nagyon nehéz.

Nekem egyszer le kellett állítani egy egész koncertet, mert elrontottam a szöveget már rögtön a legelején, az első sort. Nem tudtam, hogy kezdődik a dal. Szóval nagyon könnyen bele lehet sülni, de megugrották, és abszolút jó volt. Úgyhogy… gyere már, cigány, ölelj meg! 

– szólt oda Pápai Jocinak, majd mindketten felálltak, és egymás nyakába borultak. Tilla meg is jegyezte, hogy a színpadon is ugyanez történik tükörben, ugyanis Alfréd és Márkó is összeborult. 

Nekem azért másfajta érzelmi töltet is van benne. Egyrészt itt jöttem vissza, mert abbahagytam egy időre a zenélést, és ennél a dalnál, ezzel tértem vissza úgymond az élők sorába 

– szólalt meg ismét Pápai, hozzátéve:

Másrészt meg azért, mert ezen a forgatáson majdnem kinyíratott a Majoros. Azt hittük, hogy nem működik a sín, és kiküldtek, aztán a hegy mögül kifordult a vonat, és majdnem ötven méterbe ugrottam le, de inkább hű voltam magamhoz, és felkapaszkodtam egy kötélre.

A duettek mellett az egyéni produkciók között is akadt néhány különlegesség. Gábor Márkó előadása, aki Michael Jackson bőrébe bújt, Tóth Gabit például teljesen meghatotta. Mondjuk, az énekesnő esetében egyáltalán nem meglepő, ha elérzékenyül, az utóbbi években azért már kiderült, hogy ha valami megérinti, könnyen eltörik nála a mécses. Csiszár István előadása is emlékezetes marad, Majka ugyanis apatigrisként védte a csapatába tartozó versenyzőt, aki Korda György egyik slágerével érkezett aznap. A rapper szabályosan harcolt azért, nehogy lepontozzák a véleménye szerint maximális teljesítményt. 

A zsűri egyébként, úgy tűnik, az értékeléseknél érzi, hol a határ, és igyekeznek úgy véleményezni a produkciókat, hogy ne tiporjanak a versenyzők lelkébe. Ha valami nem oké, inkább elviccelik, ahogy Balogh Krisztofer duettben mutatott teljesítményénél is tették, talán Pál-Baláž Karmen volt az egyetlen, aki erősebb kritikát kapott az est folyamán. Ő egyébként a Roxette Listen to Your Heart című dalával állt színpadra, amiből az ívet hiányolták elsősorban a mesterek. Ezzel persze nem feltétlenül kell egyetérteni, a két évvel ezelőtt elhunyt Marie Fredrikssont, már ami az énekesnő hangszínét illeti, azért szépen sikerült megidéznie, ahogy később Shakirát is a közös produkcióban. Az adás végén egyébként Karment a közönség mentette meg a kieséstől – ezúttal Balogh Krisztofer távozott.

A következő héten az alábbi előadókat idézik meg a versenyzők:

Rovatok