Index Vakbarát Hírportál

Eltűnt Rostás Dorina, a Buli, buli című szám 17 éves énekesnője

2021. november 3., szerda 16:40

Édesapja szerint előkerült, de körözési adatlapja továbbra is elérhető.

Rostás Dorina 13 évesen robbant be Buli, buli című számával. Az énekesnő iránt hamar nagy lett az érdeklődés, két éve az Index is készített vele egy anyagot.

A jelenleg 17 éves lányról keveset lehetett hallani az utóbbi időben, a minap azonban felkerült a fotója a Police.hu oldalára mint

eltűnt, ismeretlen helyen lévő személy.

A Blikk megkísérelte telefonon elérni az énekesnőt, ám a mobilja nem volt elérhető. Az édesapját sikerült felkeresniük, ő azt mondta a lapnak, a lánya már előkerült, és szerinte a barátja szöktette meg roma hagyományoknak megfelelően.

Dorina elment a barátjával, merthogy van párja, már hat hónapja együtt vannak. Talán azt gondolta, hogy ő már nagylány, és élheti az életét, ezért elment. Azt mondta, majd jön, de nem jött. (…) Nem tudtuk, hogy hová tűnhetett, ezért mentünk a rendőrségre, és bejelentettük, hogy eltűnt. Pár óra múlva előkerült, úgyhogy minden rendben, épségben, jól van a lányom. Beszéltünk a fiú családjával is, akik tudtak a dologról. Roma hagyomány, hogy megszöktetik a lányt, itt is valami ilyesmi történt, de mind a két gyerek jól van. Köszönjük az aggódást

– mondta a lapnak Dorina édesapja.

A cikk megjelenésekor a Police.hu oldalán továbbra is elérhető a lány körözési adatlapja, és a napilap információi szerint továbbra sem elérhető a telefonja; megkeresésükre a rendőrség az írta: a körözött személy a mai napon tűnt el, így az eltűnését a mai napon jelentették be. Amennyiben a keresett személy előkerül, a körözést az elrendelő hatóság visszavonja.

(via Blikk)

Rovatok