Index Vakbarát Hírportál

Travis Scott szerint a média csak rá akar kenni mindent

2021. december 10., péntek 10:37

A rappernek nagyon fáj, ami a fellépésén történt, de nem vállal felelősséget a tragédiáért.

Travis Scott több egy hónappal ezelőtt adott koncertet a saját, Astroworld névre keresztelt fesztiválján. Fellépése közben több százan sérültek meg, tízen pedig meg is haltak, a legfiatalabb áldozat mindössze kilencéves volt. A rapper az egészségügyi személyzet megérkezése után további 36 percig állt a színpadon, majd rögtön Drake afterpartijára sietett. Állítja, hogy a fesztivál sajtótájékoztatójáig nem tudott a tragédiáról, és úgy fest, nem is igen hajlandó felelősséget vállalni érte.

A rapper a minap szólalt meg először az Astroworldön történt események kapcsán, amiről bár úgy sejthette, jó ötlet lesz beszélni, sem a közvélemény, sem pedig az áldozatok családjai nem ájultak el a mondandójától. Sőt.

Scott újra elmondta, hogy fogalma sem volt arról, hogy a koncertje halálos áldozatokat követelt, és a közönség könyörgését sem hallotta. Bár szeretne mindent megtenni azért, hogy a jövőben megelőzhessék az ilyesfajta tragédiákat, elhintette, hogy bizony mindenki rá akarja kenni a dolgot, hiszen ő a fesztivál arca.

Az emberek időnként elájulnak, történnek dolgok, de ez… Bármikor, amikor láttam valamit, cselekedtem. Többször is megálltam, hogy biztos legyek abban, minden rendben

– mondta a rapper.

Az ominózus pillanat viszont, amire mindenki várt, elmaradt. A műsorvezető, Charlamagne tha God feltette a kérdést Scottnak, hogy mit gondol arról, hogy az emberek kényszeríteni akarják a felelősségvállalásra.

Hát igen, tudod, én vagyok a fesztivál arca. Művész vagyok. Szóval igen, a média rám akarja kenni az egészet

– hangzott a válasz, ami érthető módon sokakból váltott ki ellenérzéseket.

Mr. Scott interjújának figyelmes megtekintéséből világosan látszik, hogy ő és mások is tisztában voltak a koncert potenciális biztonsági veszélyeivel és katasztrofális hiányosságaival, amelyek ezekhez a szörnyű halálesetekhez és sérülésekhez vezettek

– mondta Robert C. Hilliard, a Blount család jogi képviselője. Ezra Blount volt a tragédia legfiatalabb áldozata.

A CNN szerint egyébként nem csak az említett család elégedetlen és csalódott Travis Scott viselkedése miatt. Ügyvédeik szerint nem kíváncsiak kifogásokra, ez nem segíti őket a gyászukban, a gyógyuláshoz vezető út fontos alapköve inkább az lenne, ha végre kiderülne az igazság. A rappert és a szervezőket 750 millió dollárra perlik, eddig 140-en nyújtottak be ellene periratot.

(Borítókép: Travis Scott a 2019-es Wireless Fesztiválon 2019. július 6-án, Londonban. Fotó: Fotó: Lorne Thomson / Redferns)

Rovatok