Index Vakbarát Hírportál

Tizenöt év után kiszáll a Hooligansből a basszusgitáros

2021. december 17., péntek 09:51

Tizenöt év után távozik a Hooligansből Késmárki Zsolt. A basszusgitáros döntéséről videóbejegyzésben tájékoztatta a közönséget a zenekar. Utolsó közös klipjüket nem sokkal ezután tették közzé a YouTube-on.

Késmárki Zsolt 2007-ben, Móritz Norbertet váltva csatlakozott a Hooliganshez, a következő évben kiadott Privát mennyország című lemez volt az első, amelyen az alapító Ördög Tibor Csipa, Kiss Endi és Tóth Tibor mellett szerepelt. Az elmúlt csaknem tizenöt évben összesen hét stúdiólemezt, két best of albumot és egy koncertlemezt készítettek közösen a zenészek, az országjáró turnék mellett pedig több kiemelt koncertet is levezényeltek – telt ház előtt játszottak a Syma Csarnokban, a Kongresszusi Központban, és megtöltötték nem egyszer a Papp László Budapest Sportarénát is – olvasható a közleményben.

A basszusgitáros kilépéséről a hivatalos felületein, videóüzenetben tájékoztatta közönségét a Hooligans. A távozó zenész elmondta: a döntését múlt hét csütörtökön közölte a zenekarral. Hozzátette: mindez nem egy légből kapott ötlet, több mint egy éven keresztül gondolkodott rajta, de úgy érzi, bármilyen szép volt az elmúlt időszak, az élete válaszút elé érkezett, és most egy új irányba szeretne haladni.

Óriási büszkeség számomra, hogy itt lehettem. Rengeteg élmény az a sok koncert és az arénák – minden gyerek erről álmodik, aki gitárt ragad. Ez kitörölhetetlen, tényleg kizárólag csak hálával tartozom, nemcsak nekik, hanem Maszinak (Maszler László menedzser – A szerk.), az egész stábnak, és mindenkinek, aki megfordult benne, vagy éppen ott van

– mondta a felvételen Késmárki Zsolt, aki a zenekar közleménye szerint magánemberként a jövőben saját vállalkozásba kezd, illetve az apai teendőire is jobban koncentrál majd, hamarosan ugyanis megszületik a második gyermeke.

A zenekar többi tagja egyáltalán nem számított a basszusgitáros bejelentésére, ám a döntését elfogadták, és barátságban intenek búcsút egymásnak. Megnyugtatásképp elmondták: a közönségnek továbbra sem kell a Hooligansről lemondania. 

Hideg zuhanyként ért minket a hír. De ettől függetlenül természetesen a Hooligans együttes élt, él és élni fog

– fogalmazott Kiss Endi, a zenekar dobosa, emlékeztetve rá, hogy a Hooligans sosem volt átjáróház, Késmárki Zsolt is tizenöt évig volt a csapat tagja, az alapító trió pedig gyerekkora óta jó barátságot ápol. Hangsúlyozta: bár a basszusgitáros távozása mindnyájuk számára nagy lelki trauma, a zenekar a jövőben is működni fog, és bíznak benne, hogy ehhez a közönség is megértéssel viszonyul majd. A frontember Csipa azt is elmondta, hogy már keresik Késmárki Zsolt utódját, de nem sietnek el semmit, hiszen a leendő taggal is hosszú távra terveznek. A tavaszi turnéjukat viszont már az új basszusgitárossal szeretnék beindítani. Amíg megtalálják a megfelelő embert, Késmárki Zsolt segíti ki őket a koncerteken. 

Nem sessionzenészeket szeretnénk elsősorban a zenekarba, hanem egy olyan tagot, aki mind barátilag, mind emberileg, mind pedig zenész szinten megállja a helyét közöttünk

– fogalmazott az énekes.

A csapat tehát egyelőre még keresgél. Ennek kapcsán a gitáros Tóth Tibor kiemelte: 

Ha valaki szeretne esetleg jelentkezni, küldjön videófelvételt a basszusgitárjátékáról a hooligans@koncertszervezo.hu címünkre. Szeretnénk a leginkább a csapatunkba illő zenésztársat megtalálni, akivel végigvisszük innentől a zenekar életét.

A Hooligans jelenlegi felállásának utolsó klipje ma délelőtt debütált a YouTube-on: a közlemény szerint ezzel a kisfilmmel búcsúznak egymástól a zenészek, illetve köszön el a közönségtől Késmárki Zsolt. A videó a Hooligans Elindul a lejtő című dalához készült, amely a zenekar 2021-es, Zártosztály című albumán szerepel. A klipet rendezőként Jimmy J. Hollywood jegyzi.

Rovatok