Index Vakbarát Hírportál

Megszólalt a Paddy and the Rats frontembere Babicsek Bernát elvesztéséről

2022. január 2., vasárnap 19:54

Babicsek Bernát volt a szombati solymári lakástűz áldozata. A fiatal művész távozása mindenkit megrendített, kollégái az RTL Klub és a TV2 hírműsorának nyilatkoztak.

Ahogy korábban az Index is megírta, 41 éves korában elhunyt Babicsek Bernát, zenész, színész, akit a Paddy and the Rats zenekar harmonikásaként, illetve színházi darabokból és televíziós sorozatokból ismert a közönség. A művész annak a solymári lakástűznek az áldozata, amelyről szombaton lapunk is beszámolt. 

Az RTL Klub híradója úgy tudja, Babicsek Bernátra egy rokona törte rá az ajtót, miután órák óta nem érték el, később tűzoltók is érkeztek a házhoz. A 80 négyzetméteres családi házban tűz nyomait találták, a csatorna információi szerint a színész a nappalival egybekötött konyhában főzni kezdett, majd elaludt, később valószínűleg rosszul lett a füsttől és próbált kijutni a teraszajtón, de már nem tudott. Feltehetőleg füstmérgezést kapott, de a halál pontos okát szakértői vizsgálat fogja tisztázni – mondta Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője.

A TV2 Tények című műsora szintén beszámolt a tragédiáról, ők úgy tudják, a szülők találták meg a fiatal művészt, akinek halálhíre kollégáit is mélyen megrendítette. A csatorna elérte a Paddy and the Rats frontemberét, Oravecz Kristófot, aki elcsukló hangon nyilatkozott zenésztársáról. 

Nagyon imádta a színpadot. Igazán ott tudott kiteljesedni. Pont most lett volna 10 éve, hogy a csapat tagja. Mi annyit utazunk, az elmúlt tíz évben több időt töltöttünk együtt, mint a saját családunkkal, úgyhogy mi testvérek voltunk tényleg.

Színészkollégái is megrendültek Babicsek Bernát távozásának hírétől. Pásztor Erzsi, akivel a Turay Ida Színházban játszott, könnyeivel küszködve beszélt róla.

Természetességgel jött nála ez a kedvesség és jókedélyű volt, segítőkész. Nem tudom elmondani, csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. És ha módom van rá, akkor most itt szeretném a szüleinek a legmélyebb részvétemet kifejezni. Mélységesen együttérzek velük. Nem tudom elképzelni, hogy ennél nagyobb fájdalom lehetséges-e.

Az Irigy Hónaljmirigy dobosa is jó barátságot ápolt a zenésszel. Kabai László igazi talentumnak tartotta Babicsek Bernátot, aki egyik nap rockerként szántotta fel a színpadot a Paddy and the Rats zenekarral, másnap drámai szerepeket játszott színházban, majd egy következő napon komolyzenei előadásokban vett részt. 

Ő egy nagyon összetett művész volt. Egy igazi zseni.

A közösségi oldalakat is elárasztották a búcsúzó üzenetek. Babicsek Bernát egy olyan művész volt, akit nem csak a színpadi munkája, hanem a személyisége miatt is csak szeretni lehetett. Hatalmas veszteség a távozása. 

A Turay Ida Színház egy videó-összeállítással emlékezett meg róla.

(Borítókép: Babicsek Bernát. Fotó: Pogonyi Nóra)

Rovatok