Index Vakbarát Hírportál

Megküzdött a rákkal Czene Attila olimpiai bajnok úszó

2022. január 10., hétfő 11:11

Palik László műsorában beszélt daganatos betegségéről Atlanta olimpiai bajnoka, akinek megvan a véleménye Szilágyi Liliána apjáról, Szilágyi Zoltánról is, akivel egy medencében úsztak annak idején.

A 47 éves olimpiai aranyérmes úszó a Palikék Világa by Manna című, YouTube-on futó műsor vendége volt. Czene Attila rögtön a videó elején nyíltan beszélt rákbetegségéről, amelyből mára teljesen felépült. Atlanta olimpiai bajnoka hozzátette, az átlagnál valamivel szerencsésebbnek tartja magát, mert pár hónap telt el a daganat felismerésétől a műtétig, valamint a rehabilitációig. 

Most már leginkább csak a túlsúllyal kell megküzdenie, ám ezen már elkezdett változtatni, mert a szervezetét megint tudja terhelni. Czene Attila bevallotta, most 113 kiló, míg aktív versenysportoló korában, amikor világcsúcsokat úszott, 73 kilót nyomott. 

Körülbelül húsz kiló túlsúly van rajtam. Mint az úszásnál, csak az idő az ellenfél, nekem most magamat kell leküzdenem

– árulta el a műsorban Czene Attila.

Ezért haragszik Szilágyi Liliánára

Palik László kérdésére válaszolva, hogyan érinti, mi a véleménye az úszósport közelmúltbeli botrányairól, Czene Attila kifejtette, szerinte fontos különbséget tenni az úszósport vezetése, konkrétan a Magyar Úszó Szövetség munkája, illetve a versenyzők között, akik szerinte nem feltétlenül a versenyzéssel foglalkoznak, hanem minden mással.

Czene Attila otthon, magában, továbbá szűk ismerősi körében komoly kritikát fogalmaz meg azokkal az úszókkal szemben, akik bizonyos fajta erős megnyilatkozásokat tesznek ahelyett, hogy szerényen, alázattal saját magukkal, a saját versenyzésükkel és a sportjukkal foglalkoznának. 

Nem az úszókkal van a gond, amikor lemennek úszni és versenyezni, és teljesítenek vagy nem. Például Szilágyi Liliánára azért haragszom, mert az Európa-bajnokságon a műkörmével két századdal kikapott 200 pillangón. Neki az volt a dolga, hogy megnyerje a versenyt. Azt látom, hogy ő van annyira tehetséges, hogy megnyerhette volna, és nem elég odafigyelés, nem elég alázat, és sorolhatnám, ami miatt ő elveszítette, és nem második lett, és nyilatkozott valahogy

– fejtette ki Czene Attila Szilágyi Liliánára vonatkozóan, aki az utóbbi hetekben nagy port kavart azzal, hogy édesapját, egyben egykori edzőjét szexuális bántalmazással, fizikai és lelki terrorral vádolja.

Czene Attila arra is kitért a beszélgetés folyamán, hogy Szilágyi Liliána édesapjával, Szilágyi Zoltánnal maga is egy medencében edzett 35 évvel ezelőtt.

Már akkor megvolt a véleményem a Zoltánról, nem feltétlenül pozitív. Mert esetleg velem – mint fiatallal – nem úgy viselkedett

– mondta el őszintén az egykori úszó, aki hozzátette, hiába a negatív tapasztalatok, ő mégsem rohan az első stúdióba, és mondja el, hogy annak idején milyen testi és lelki fájdalmak érték aktív versenyző korában. Mert ezt véleménye szerint úgy hívták, hogy edzés, edzőtábor és felkészülés.

Czene Attila azt el tudja fogadni, hogy bizonyos dolgoknak 35 év távlatából más a megítélése. Ennek ellenére sajnálatos dolognak tartja, hogy a most nyilvánosságra kerülő cselekedetek miatt, amelyeket 2022-ben elítél a társadalom, teljes edzői pályafutások kerülnek a süllyesztőbe. Például ma már ugrunk arra, hogy elcsattan egy pofon.

Ennek ellenére a szexuális zaklatásról, főleg, ha azt kiskorú úszólányokkal szemben követték, követik el, Czene Attila úgy vélekedik, hogy az 10-15-20 évvel ezelőtt is ugyanolyan mélyen elítélendő volt, mint ma, és ha ilyesmi történt, ezt visszamenőlegesen is joggal ítéli el a társadalom.

Ezt nyilván nem lehet megkerülni, de azt gondolom, hogy az összes többi ehhez képest egy picit elkopik

– utalt többek között az évtizedekkel ezelőtti esetleges lelki bántalmazásokra Palik Lászlóék műsorának vendége.

Miért 15 év után kell azzal foglalkozni, hogy bizony akkor valaki olyan lelki teher mellett és olyan fizikai atrocitás mellett kellett felkészüljön. Úgy, hogy egyébként tudjuk, hogy az illető versenyző esetleg 4-5 olimpián vett részt sikeresen, nagyon szépen végigküzdötte, végigharcolta a pályafutását, nem kevés támogatást kapva a Magyar Úszó Szövetségtől és a magyar államtól. Aki ilyen eredményeket ér el, tanuljon meg szerénynek lenni, és alázattal forduljon a nyilvánossághoz. Ezt úgy kell tálalni, nem szabad visszanyúlva, visszamenőleg, visszatekintve bűnbakokat keresni, mert ez egész egyszerűen nem elegáns

– szögezte le Czene Attila.

(Borítókép: Czene Attila 2014. március 24-én. Fotó: Huszti István / Index)

Rovatok