Index Vakbarát Hírportál

Cseh László: Nem ismertem Szilágyi Liliána történetét

2022. január 18., kedd 17:55

Czene Attila után újabb sportoló érkezett Palik László YouTube-on futó podcastjébe: ezúttal Cseh Lászlóval beszélgettek a műsorvezetők. Az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok úszót többek közt az uszodában őt ért atrocitásokról faggatták, de reagált arra is, amit korábban Czene Attila mondott Szilágyi Liliánáról.

Mint ismert, Cseh László visszavonulása után tárta a nyilvánosság elé, hogy Turi Györggyel milyen volt a viszonya – akkor derült ki, hogy rengeteget veszekedtek a közös együttműködésük ideje alatt. Azóta nem is beszélnek egymással, és nem is keresik a másik társaságát. Cseh László szerint Turi úgy bánt vele, ahogy nem lett volna szabad.

A korábbi úszó Palik László podcastjének vendége volt, ahol a műsorvezető-trió többek között arra volt kíváncsi, mihez kezd azután, hogy befejezte a versenysportot. Az is szóba került, vajon milyen árat kell fizetni az élsportban a sikerekért, ennél a pontnál pedig Palik László felhozta a közelmúltban kirobban úszóbotrányokat, köztük Cseh László saját, illetve Szilágyi Liliána történetét. 

Sajnos eddig az volt a bevett gyakorlat, hogy a kemény munkát csak kemény szigorral és vasmarokkal lehet elérni vagy kikényszeríteni a versenyzőkből. Nem tekintették a sportolókat egyenrangú félnek az edzők

– magyarázta az egykori úszó, hozzátéve: úgy gondolja, kemény szigor nélkül is képes lett volna ugyanolyan eredményeket elérni. Ha pozitív dolgok égtek volna az agyába, lehet, hogy bizonyos kritikus szituációkban másképp dönt, illetve teljesít. Úgy gondolja, az edzőnek és a közegnek támogatólag kell hatnia, inspirálva az embert, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsa.  

Szilágyi Liliána kapcsán, aki az édesapját, egyben egykori edzőjét szexuális bántalmazással, továbbá fizikai és lelki terrorral vádolja, Cseh László annyit mondott: a történetet nem ismerte, csak annyit tudott, hogy az úszónő 2016 óta nincs jóban az édesapjával, ami szerinte nem feltétlenül az úszósport hibája, inkább családon belüli probléma, amibe persze azért az úszósport is beletartozik. A családok működésébe és életébe viszont még egy hétköznapi ember sem lát bele. 

Mindenképpen nagyon szomorú a történet. Bizonyos dolgokat nekem is más színben tüntet fel a Liliánáról tett régebbi benyomásokkal kapcsolatban. Ugye, a régebbi nyilatkozatok – hát mi is mosolyogtunk rajta, és úgy voltunk vele, hogy ő kicsit ilyen alternatívabb álomvilágban élő lány. De hát így már más megvilágításba kerültek azok a nyilatkozatok. És persze így más az egész, de hát mi ezt belülről nem feltétlen tudjuk vagy látjuk.

Palik László visszautalt arra, amit egy korábbi adásában Czene Attila mondott Szilágyi Liliánával kapcsolatban, arra kérve Cseh Lászlót, hogy reagáljon az elhangzottakra.

Nem mindennel értek egyet, amit ő mondott. Mindenkinek joga van a saját véleményéhez, és én ezt tiszteletben tartom. Az elején szóba került Liliána és a műkörmei, ezt szeretném tisztázni. Soha nem ujjal érintjük meg a falat, hanem tenyérrel 

– jelentette ki az egykori úszó, aki szerint a műkörömnek nincs szerepe abban, hogy ki hány századdal marad le egy aranyéremről. Czene Attila többi kijelentését nem kívánta véleményezni, ám annyit még hozzátett: szerinte nagyon fontos lenne, hogy mindenki szembenézzen azzal, régebben mi történt vele, és azt hogyan élte meg. Azt is kiemelte: sok olyan nyilatkozatot hallott, amelyben azt mondták, „milyen jó volt, hogy vert az edzőm, mert így tudtam eredményeket elérni”. Cseh László szerint ez nem feltétlenül igaz, csupán arról van szó, hogy az illető nem ismert más alternatívát – az volt a megszokott, hogy az edző keményebben bánik a versenyzővel.

A műsorvezető kérdésére az egykori úszó azt is elmondta, bár régebben bevált módszer volt verni a versenyzőt, az ő idejükben ez már nem volt mindennapos jelenség. Néha előfordult persze, de inkább a lelki terrort emelte ki, amiből ha elege is lesz az embernek, amíg benne van, azt hiszi, ez a normális.

A teljes beszélgetést itt tudja visszanézni. 

(Borítókép:  Cseh László a férfi 200 m vegyes úszás előfutama után a 2020-as tokiói nyári olimpián a Tokiói Vizes Központban 2021. július 28-án. Fotó: Kovács Tamás / MTI)

Rovatok