Index Vakbarát Hírportál

Kóbor Jánost az adminisztráció miatt nem helyezték még végső nyugalomra

2022. február 8., kedd 07:34

Kóbor János hamvainak egy részét végakarata szerint februárban szórják szét a Balatonba, másik része a Bazilika altemplomába kerül.

Decemberben hunyt el Kóbor János, az Omega frontembere koronavírus-fertőzés és annak következményei miatt néhány hetes kórházi kezelés után. Gyászmiséjét december 17-én a Duna World élőben közvetítette a Szent István-bazilikából.

Az énekes halála óta két hónap telt el, maradványait viszont még mindig nem helyezték végső nyugalomra. Végakarata szerint hamvai egyik részét a Balatonba szórják, a másik része pedig a Bazilika altemplomában kap majd helyet.

Nagyon sokan érdeklődnek a gyászszertartás után, ami február végéig kell hogy megtörténjen – mondta Trunkos András, az Omega menedzsere. Beszámolt róla, hogy a folyamat az adminisztráció miatt húzódik, a gyászszertartás engedélyeit a menedzser intézi.

Hozzátette: a balatoni ceremóniához már az összes engedély megvan, és napokon belül a Bazilikával is rendeződnek az ügyek. A hamvakat addig egy elkülönített szekrényben helyezték el. Mindkét búcsúztatón csak a család lesz és lehet ott – mondta a Blikknek a menedzser.

A rajongók azt szeretnék, ha a zenekar ikonikus vezetője, Benkő László is méltó síremléket kapna. A menedzser hangsúlyozta: számukra ugyanolyan fontos minden barát és zenész, akit elvesztettek. Benkő László sírhelyére a Farkasréti temetőben, ami egyben zarándokhely is lesz, egy különleges márvány sírkő készül, amire egy Hammond orgona, egy szintetizátor és egy szék kerül majd.

(Borítókép: Kóbor János gyászmiséje 2021. december 17-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok