Index Vakbarát Hírportál

Epidurális érzéstelenítést kapott Valentin-napra Hajdú Péter párja

2022. február 23., szerda 10:11

A műsorvezetőnek nemrég született meg a harmadik gyereke, Dominik, aki a sors fura fintorának köszönhetően pont Valentin-napon jött a világra.

Ahogy azt korábban megírtuk, Hajdú Péter és párja, Eszter a 2020-as év végén szembesült azzal a tragédiával, hogy elvesztették gyerekeiket, mivel ikreket vártak. Bár kezdetben úgy tűnt, minden rendben, ám a fiatal lánynak decemberben az egyik petevezetéke elrepedt, aminek következtében belső vérzése lett, így azonnali beavatkozásra volt szükség, hogy megmentsék az életét. Tavaly nyáron azonban már arról az örömhírről számoltak be, hogy ismét babát várnak, aki a múlt héten meg is született

A műsorvezető most a Hot! magazinnak számolt be a kisfia, Dominik születésével kapcsolatos részletekről. Mint mondta, párja nagyon maga alatt volt a korábbi vetélése után, mivel azt hitte, soha nem lehet majd közös gyermekük.

Ez hihetetlen, hogy mekkora fájdalom ért bennünket, és gyakorlatilag rá bő egy évre megszületett ez a kis csodagyerek 

– magyarázta, illetve azt is hozzátette, hogy a korábbi beavatkozás miatt mindenképp császárral kellett szülnie kedvesének. 

Bár a programozott szülés időpontja a Valentin-nap előtti csütörtökre esett, ám annak köszönhetően, hogy az ottani orvosok inkább a természetes szülést részesítik előnyben, az utolsó pillanatig vártak. Hozzátette, a hétvégén már voltak jóslófájások, így tartottak attól, hogy előbb fog beindulni a szülés, mivel így természetesen kellett volna megszülnie a fiatal nőnek kisfiukat.

Szerencsére hétfőig kibírta, így a szerelmesek napján császározták meg. Örültünk, hogy pont Valentin-napra esett a szülés! Ezzel ajándékoztuk meg egymást, sőt Eszti kapott egy epidurális érzéstelenítést is

– tette hozzá. 

Mint mondta, mivel látogatási tilalom van, ezért csak úgy lehetett párja mellett, ha azt is vállalta, hogy a szülés után bent marad. Bár a szülésnél nem volt jelen, a műtő előtt várta, hogy a császározás után bemehessen. A magánklinikán összesen két napot töltöttek, majd hazamehettek, ám az első nap nem ment könnyen.

Eszti jól van, jól bírja, de az első nap nehéz volt, mert Dominik konkrétan semmit nem aludt, így magunk közé fektettük 

– fejtette ki, illetve azt is megjegyezte, kisfiuk egyelőre azt gondolja, nappal kell aludni, éjszaka pedig virgonckodni. 

Hajdú Péter elmondása szerint párja még tele van aggodalommal, így rutinos apukaként például ő végzi a fürdetést is, de igyekszik minden másban is segíteni. Sőt, azt is kijelentette, hogy minden bizonnyal rá hasonlít kisfia. 

Annyira erősek a vonásaim, mindenki azt mondja, hogy rám hasonlít, illetve a fiamra, Dávidkára

– mondta Hajdú, akinek első házasságából született gyermekei, Noncsi és Dávidka is találkoztak már az új jövevénnyel, és szintén odavannak testvérükért. 

(Borítókép: Hajdú Péter. Fotó: Velvet)

Rovatok