Index Vakbarát Hírportál

Új szerepben tűnik fel a Korda házaspár

2022. március 1., kedd 17:22

Mindenki újraélheti az elmúlt közel száz év legnagyobb magyar slágereit – ígéri a március 19-én rajtoló, Csináljuk a fesztivált című produkció kapcsán a Duna Televízió. A műsorban 84, különböző stílust és korszakot képviselő énekes méretteti meg magát, akiket egy hattagú csapat zsűriz.

A fellépők között ott lesz Csepregi Éva, Pataky Attila, Keresztes Ildikó, Csonka András, Szandi, Heincz Gábor Biga, Varga Miklós, Palcsó Tamás, Rácz Gergő, Janicsák Veca, Köteles Leander, Miller Zoltán, Pál Dénes, Polyák Lilla, Galambos Dorina, Molnár Tibor Attila, Judy és Oláh Gergő és Tóth Gabi is. Produkcióikat az ikonikus duó, Korda György és Balázs Klári, a színész-énekes Feke Pál, a Republic együttes basszusgitárosa, Boros Csaba és a Dal 2019-es döntőse, Nagy Bogi, illetve Balázs Andi színésznő pontozza majd.

A produkció célja, hogy az elmúlt 70, de sokkal inkább 100 év legjobb magyar dalát megtalálják. A március 19-én, 19:45-kor rajtoló show-ban 10 héten keresztül 84 előadó méretteti meg magát, és általuk összesen 60 slágert ismerhetnek meg a tévénézők.   

A zsűri középpontjában, a mindig vidám és harsány Korda-házaspár lesz, akik hatalmas megtiszteltetésnek érzik, hogy felkérést kaptak a műsorba. 

„Egyből igent mondtam, amikor megkerestek. A műsorban igazán fantasztikus előadók énekelnek majd régi nagy slágereket. Mi pedig keressük a gyémántok közül a legjobban csillogót” – mondta az Indexnek Korda György. Hozzá hasonlóan Balázs Klári is nagyon örült a felkérésnek, ugyanis ketten együtt még sosem zsűrizek férjével. 

Sok mindent csináltunk már együtt, de ilyet még sosem. Ugyan összeforrt a nevünk, mégis különböző emberek vagyunk. Én Balázs Klári vagyok, ő Korda György. Különböző gondolatokkal vagyunk megáldva, picit más ízléssel, kicsit másfelől közelítjük meg a zsűrizést. Nagy boldogság, hogy mind a ketten itt ülhetünk

– mondta az énekesnő. „Nincsen könnyű dolguk, mert a színpadra vitt dalok valamikor már slágerek voltak, itt pedig nem leutánozni kell, hanem saját magukra formálni, új hatást, jelentést adni azoknak. Itt új dalok születnek.” A házaspár a jelenleg is zajló orosz-ukrán háborúra utalva azt is kiemelte: történhet bármilyen szörnyűség a világban, a zene és a slágerek minden viszontagságot túlélnek. 

Ez a műsor mindenki számára felüdülés lehet. Bármi is történik a nagyvilágban annak vége lesz, a dalok pedig ugyanúgy tovább élnek. Most ezt a kis időszakot is túl fogjuk élni, ahogy túléltük a Covidot is, Magyaroroszág, ha bajban van össze tud fogni

– mondta Korda György, hozzátéve: 

Megkérdezték tőlem, van-e B tervem arra az esetre, ha itt valami baj történne. Mégis milyen tervem lehetne 83 évesen? Én nem megyek sehová, ez a hazám. És ha az Isten úgy rendeli, hogy meg kell halni, akkor itt halljak meg, ahol születtem. Régen is volt hasonló helyzet, csak akkor azt kérdezték, hogy akarok-e disszidálni.

A műsorban szintén szereplő Tóth Gabi szerint is hatalmas szükség van arra, hogy magyar előadók magyar dalokat énekeljenek, hogy ezeket az egész ország megismerje. Az énekesnő szerint a jelenlegi helyzetben egyébként is hatványozottan szükség van a zenére. 

„Minden egyes dal mondanivalójának egyre inkább jelentősége van. Valahol azt érzem, hogy a történelem megismétli önmagát. Ha visszagondolunk az elmúlt ezer évünkre, elég sok olyan kapcsolódási pontot látok, amelyre a most történtekkel lehet párhuzamot húzni” – nyilatkozta az Indexnek Tóth Gabi. 

A zene mindig átsegítette az embereket a nehéz időkön, és remélem, most is így lesz ebben a viszontagságos, háborúval teli időszakban.

Az énekesnő ugyan nem árulta el, milyen dallal készül, úgy gondolja, nagyon komoly hatást fog a produkciójával kiváltani. 

„Életem egyik legnehezebb dala, nem feltétlen hangilag, hanem érzelmileg, Ez egy olyan dal, amit világszinten is ismernek, nagyon komoly mély történettel. Annyit elárulhatok, hogy amikor gyakoroltam, akkor megkértem az édesanyám, hogy vigye el a kislányomat, mert nem akartam, hogy hallja a szövegét. Mert nagyon kemény, tényleg” – mesélte az énekesnő.

A zsűri legfiatalabb tagja, Nagy Bogi szerint a műsor remek lehetőség a fiatalabb korosztály számára is, hogy megismerjék a régebbi idők hazai slágereit.

„Én a 2000-es éveket képviselem, 2002-ben születtem, szóval nekem ez a műsor egy információszerzés. Nem viccelek, a forgatások óta csak ilyen retró dalokat hallgatok, a kocsiban azóta csak ilyen slágerek szólnak, erre próbálom ösztönözni a kortársaimat is. Ismerjék meg a magyar dalokat” – mondta kérdésünkre a 19 esztendős énekesnő, akit először láthatnak ilyen szerepben a március 19-én rajtoló show-műsorban a nézők. 

(Borítókép: Balázs Klári és Korda György. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok