Index Vakbarát Hírportál

Jennifer Aniston attól fél, hogy kiderülnek a titkai

2022. március 1., kedd 21:40

Matthew Perry év végén egy életrajzi könyv kiadását tervezi, amelyben szót ejthet a Jóbarátok című sorozat egyes szereplőiről. Köztük Jennifer Anistonról, aki amiatt aggódik, hogy a Brad Pitt-tel való kapcsolatának zátonyra futásáról is kiderülnek részletek.

Mint ismert, a Jóbarátok a 90-es években a legnépszerűbb sorozatnak számított, összesen 10 évadot élt meg, ám még mindig sokak szívében foglal el előkelő helyet. Az egyik legkultikusabb szériává nőtte ki magát, így számítani lehetett rá, hogy valamilyen formában készül majd hozzá egy folytatás. A Jóbarátok: Újra együtt még tavaly jelent meg az HBO Go-n, amelyben a főszereplők – Matthew Perry, Matt LeBlanc, Courtney Cox, Jennifer Aniston, David Schwimmer, Lisa Kudrow – emlékeztek vissza a sorozat legemblematikusabb jeleneteire, így nosztalgiahangulatba hozva a nézőket is. Az utóbbi időben a díszes társaság több tagjától is hangos volt a sajtó. Míg Matt LeBlanc az elhízásával vonta magára a figyelmet, Courtney Cox a szétbotoxolt arcával, amely már közel sem úgy néz ki, mint hajdanán. 

A sorozatban Chandler Binget játszó Matthew Perryről viszonylag keveset lehetett hallani az elmúlt időszakban, ám az senkinek nem új információ, hogy korábban meggyűlt a baja az alkohollal. Annak köszönhetően pedig, hogy nem hallatott magáról mostanában, több rajongó is aggodalmát fejezte ki, mivel azt hitték, újra inni kezdett. Ám hogy pontosan mi is történt a színésszel az utóbbi időben, az az idén megjelenő könyvéből fog kiderülni.

Perry ugyanis még február 10-én osztotta meg az Instagram-oldalán a pontos dátumot, eszerint a Friends, Lovers, and the Big Terrible Thing című memoárja november elsején fog megjelenni.  A színész elmondása szerint a kötetben többek között arról fog szót ejteni, milyen mélypontok voltak az életében, amelyekből sikerült talpra állnia, illetve azzal kapcsolatban is szeretne tiszta vizet önteni a pohárba, hol volt az elmúlt években. Már csak a könyv címéből adódóan is valószínűsíthető, hogy bővebben beszámol arról az időszakról, amikor a Jóbarátok című sorozatot forgatták, mivel ez elég nagy periódust ölelt fel az életéből, illetve karrierjének felfutása is innentől datálható. Bár kérdéses, a széria szereplőiről elcsepegtetett információk mennyire fogják jó színben feltüntetni őket. Emiatt aggódik a főszereplők közül a legnagyobb sikert elérő Jennifer Aniston is.

Vaj van Aniston füle mögött?

Bár a Jóbarátok már 12 éve véget ért, Jennifer Aniston azóta is számtalan filmben, sőt sorozatban feltűnt. Az Apple TV-n futó The Morning Show című szériában Reese Witherspoonnal együtt alakítottak hatalmasat. Nem is kicsit tömték meg a zsebüket, Aniston állítólag epizódonként 2 millió dollárt kapott, ami az eddig megjelent két évadot nézve 40 millió dollárt, azaz jelenlegi árfolyamon 12,9 milliárd forintot takar. Azonban nem csak felívelőben lévő karrierjével hívta fel magára a figyelmet az utóbbi években.

A rajongók szó szerint megőrültek 2020 januárjában, amikor meglátták, hogy a Screen Actors Guild díjátadón Brad Pitt-tel együtt kapták őt lencsevégre, így egyből el is indultak a találgatások, hogy Hollywood egykori álompárja újra egymás oldalán köthet ki. A színésznő az ezzel kapcsolatos híreszteléseket egyenesen röhejesnek nevezte. Matthew Perry közeljövőben megjelenő könyvével kapcsolatban viszont úgy tűnik, valamiért mégis van oka aggódni. Egy forrás szerint Aniston fél attól, hogy a kötetben fény derül a Pitt-tel való házasságának egyes részleteire, a pár ugyanis akkor még javában együtt volt, amikor folyt a Jóbarátok évadainak forgatása. 

A bennfentes hozzátette: a színésznő nem tudja, Perry mennyire van tisztában azzal, milyen körülményekkel bírt a frigy felbomlása. Továbbá kifejtette, arról ugyan egyelőre nem lehet tudni, hogy a színész más szennyesét is kiteregeti-e majd, ám Aniston tudja, hogy Perrynek minél több szaftos információt kell beleírnia a könyvbe ahhoz, hogy bestseller legyen. Márpedig a színész ezt szeretné. Ahogy valószínűleg azzal is tisztában van, hogy a történelem egyik legnagyobb figyelemben részesülő válásának részleteire nagyon sokan lennének kíváncsiak, így mondhatni, kár lenne kihagyni egy ilyen ziccert.

A forrás szerint igyekeztek megnyugtatni Anistont, mondván, Perry soha nem hozná őt ilyen helyzetbe, ám a két színész eléggé eltávolodott egymástól a sorozat végeztével. Egy másik bennfentes arról is beszámolt, hogy Perry a kötetben igyekszik majd elejét venni azoknak a találgatásoknak, amik azzal kapcsolatban merültek fel, milyen viszonyban volt a sorozat egyes szereplőivel. 

Matthew nem mindig volt könnyű helyzetben a Jóbarátok forgatásain. A könyvben azt is meg fogja vitatni, milyen volt újra találkozni a többi szereplővel, jó és rossz értelemben

– fejtette ki az informátor. 

Álompárból kibékíthetetlen ellentétek 

Jennifer Aniston és Brad Pitt 1994-ben ismerték meg egymást a menedzsereiken keresztül, ám ekkor még nem sejtették, hogy több is lesz közöttük barátságnál. Az első randira négy év múlva, 1998-ban került sor, amikor Pitt már nem volt együtt Gwyneth Paltrow színésznővel, ahogy Aniston is szakított Tate Donovannel. A találkozót a menedzsereik szervezték meg, Aniston későbbi nyilatkozata szerint a randi nagyon jól sült el. Ekkor már azt pletykálták, hogy egy párt alkotnak, ám az igazi bombát akkor dobták le, amikor 1999-ben együtt jelentek meg a vörös szőnyegen a Primetime Emmy-díjátadón. 

A rajongók pedig akkor őrültek meg igazán, amikor szintén 1999-ben a pár a színpadra lépett Sting egyik koncertjén, hogy bemutassák az Aniston ujján díszelgő jegygyűrűt. Pitt állítólag 500 ezer dollárt fizetett az ékszerért, ami jelenleg körülbelül 843 ezer dollárnak, azaz 274,5 millió forintnak felel meg. Végül a rá következő évben keltek egybe Malibun, 200 vendég előtt. Pitt azt akarta, hogy a helyszín úgy nézzen ki, mint egy zen kert, ezért 50 ezer rózsát, lilaakácot, tulipánt és lótuszvirágot rendelt. Igazán fényűző menyegző volt, amelyen egy 40 fős gospelkórus is énekelt. Az estét egy 13 percen át tartó tűzijátékshow-val zárták, ami megközelítőleg 1 millió dollárba kerülhetett, ami mostani árfolyam szerint 532,4 millió forintot takar. 

Egy 2003-as interjúban a színésznő elárulta, nem tudja, hogy Pitt-e élete szerelme, mivel sosem dobálózott ilyen kijelentésekkel, ám azt biztosra mondta, hogy a színész nagy helyet foglal el a szívében. Bár 2004-ben, a Jóbarátok 10. évadának végeztével azt nyilatkozta, kész arra, hogy családot alapítson Pitt-tel, a néhány hónappal később kirobbant botránynak köszönhetően dugába dőlt a terve. Ekkor már ugyanis azt pletykálták, hogy Pitt és Angeline Jolie túl közeli viszonyba kerültek a Mr. & Mrs. Smith forgatásán, és a színész megcsalta Anistont. Jolie egyébként egy 2006-os interjúban elismerte, hogy szó szerint egymásba habarodtak a film készültekor, a forgatások végeztével pedig már mindketten tudták, nagyon is komoly a köztük lévő kapcsolat. 

Pitt és Aniston végül 2005 januárjában jelentették be, hogy közel öt év házasság után elválnak, ami ugyanezen év októberében hivatalosan meg is történt. A színésznő egy interjúban így nyilatkozott a frigy felbomlásáról: 

A párkapcsolatok két emberen állnak vagy buknak, mindenki felelős. Sok minden kell ahhoz, hogy egy kapcsolat működjön, ahogy ahhoz is, hogy tönkremenjen. Még ha 98 százalékban a másik hibája is, de 2 százalékban meg a tiéd. Csak a saját tetteidért tudsz felelősséget vállalni

– fejtette ki a színésznő, míg Pitt hosszú évekkel később, 2011-ben szólalt meg egy interjúban erről az időszakáról.

Mint kifejtette, a 90-es évek nagy részét azzal töltötte, hogy elbújt a világ elől, mivel nem szerette, hogy hírességként ekkora figyelem szegül rá. Hozzátette, elege lett abból, hogy otthon hever a kanapén és füvezik, egyenesen szánalmasnak látta magát. Továbbá nem is találta annyira érdekesnek az életét, amihez köze volt annak is, hogy a házassága más volt, mint amilyennek mutatták. Bár elmondása szerint ezzel a kijelentéssel egyáltalán nem arra célzott, hogy Aniston nem volt túl érdekes személy.

Jen egy hihetetlenül odaadó, szeretetteljes és vidám nő, aki a barátom maradt. Nagyon fontos a köztünk lévő kapocs, amit nagyra értékelek. Nem arra próbáltam rávilágítani, hogy Jen unalmas volt, hanem arra, hogy még saját magam számára is unalmassá váltam – és ezért én vagyok a felelős

– magyarázta Pitt.

(Via Mirror, Brides)

(Borítókép: Jennifer Aniston. Fotó: Abc / Jimmy Kimmel Live / Northfoto)

Rovatok