Index Vakbarát Hírportál

András herceg mégis megtarthatja egyik rangját?

2022. március 8., kedd 11:21

Ugyan eddig azt lehetett tudni, hogy a királyi sarjtól elvették minden címét a körülötte kialakult botrány miatt, a legújabb információk szerint mégis van egy rang, amit megtarthat.

András herceget egy amerikai nő, Virginia Guiffre Roberts vádolta meg szexuális erőszakkal, aminek következtében II. Erzsébet királynő el is vette tőle katonai címét, illetve egyéb, a királyi családban betöltött rangját. Bár a királyi sarj mindvégig tagadta az ellene felhozott vádakat, sőt még egy dokumentumot is benyújtott a New York-i bíróságra, amiben cáfolt, illetve kellő információ hiányában sem tagadni, sem elismerni nem tudta az egyes vádpontokat, mint kiderült, több esetben is hazudhatott.

Ugyan esküdtszék előtti tárgyalást kért, ám végül sikerült peren kívül megegyezniük Guiffre-val. Pontos összeget nem lehet tudni, ám az eddigi információk szerint 12 millió font – jelenlegi árfolyamon 5,3 milliárd forint – körül lehet az az összeg, amit a hercegnek kártérítés gyanánt kell kifizetnie a nő áldozatsegítő szervezetének javára. 

Annak ellenére, hogy a botrány kirobbanása után arról szólt a fáma, hogy a herceg soha nem kaphatja majd vissza egyik rangját sem, ám most mégis úgy tűnik, engedtek neki. Egy bennfentes beszámolója szerint legalábbis a herceg a történtek óta nagyon összetört, valószínűleg ennek köszönhető az, hogy mégis megtarthatja az altengernagy címet, ami a hadseregben az altábornagy rendfokozatnak felel meg. 

Teljesen összetört. Ha időnként haditengerészeti egyenruhába akar bújni, akkor engedjék meg neki

– mondta egy informátor, aki együtt teljesített szolgálatot a herceggel.

A forrás kifejtette, oda András herceg hírnevének, ahogy annak is búcsút mondhat, hogy a nyilvánosság előtt békében élje az életét.

A falklandi háborúban a Királyi Haditengerészetnél szolgált, ezt a címet a királynő adományozta neki. Gyakorlatilag olyan, mint egy tiszteletbeli rendfokozat

– magyarázta, illetve azt is hozzátette, nem tudja, a herceg bűnös-e vagy ártatlan, de meglehetősen súlyos árat fizetett a történtekért. 

Az eddigi információk szerint II. Erzsébet királynő megengedte kedvenc fiának, András hercegnek, hogy az altengernagy címet megtarthassa.

András herceg a háborúban

A jelenleg 62 éves királyi sarj összesen 22 éven át szolgált a haditengerészetnél, és helikopterpilótaként aktív szolgálatot teljesített a falklandi háborúban. 1979-ben, a középiskolai tanulmányai után beiratkozott a dartmouthi Britannia Royal Naval College-ba (BRNC), hogy apja, Fülöp herceg nyomdokaiba lépve haditengerészeti tiszt lehessen belőle. Az iskolát 1980-ban el is végezte, majd pilótakiképzésen vett részt merevszárnyú repülőgépekre és helikopterekre. 

A rá következő évben kezdett el a Királyi Haditengerészet alhadnagyaként szolgálni a HMS Invincible hajón, majd helikopterpilótaként a falklandi háborúban. Azonban a csata végeztével is szolgálatban maradt a haditengerészet légierejénél. 1993 és 1994 között még a HMS Cottesmore aknavédelmi hajót is irányította. Aktív szolgálatának utolsó éveiben Londonban dolgozott a Honvédelmi Minisztériumnál és a Királyi Haditengerészetnél. 2001-ben végül parancsnoki fokozattal vonult nyugdíjba, majd 2015-ben nyerte el a tiszteletbeli altengernagy rangot.

(Via Mirror, Britannica)

(Borítókép: András herceg 2019. november 3-án. Fotó:  Lillian SUWANRUMPHA / AFP)

Rovatok