Index Vakbarát Hírportál

Angelina Jolie: A gyermekek isszák meg a levét a háborúnak

2022. március 16., szerda 15:21

Angelina Jolie közösségi oldalán hívta fel a figyelmet arra, milyen súlyos állapotok uralkodnak még mindig Ukrajnában, ahol a háború legnagyobb elszenvedői a gyerekek.

Már csaknem három hete tart a háborús helyzet Oroszország és Ukrajna között, ami miatt több százezren menekültek el az országból. Sok ukrán állampolgár utazott a szomszédos országokba, köztük Magyarországra is – és az állataikat sem felejtették otthon. A háború híre a világ minden pontjára eljutott, sok híresség szólalt fel annak érdekében, hogy Ukrajna a lehető legtöbb segítséget megkapja.

Így tett Angelina Jolie is, aki különösen arra hívta fel a figyelmet, hogy az ott lévő gyerekeknek milyen traumát okoz az országban dúló háború. Mint kiemelte, bár már több mint kétmillió ukrán állampolgár hagyta el az országot, még mindig rengetegen rekedtek ott, és nagy veszélyben vannak.

Ha nem ér véget a háború, annak a gyerekek látják a kárát – trauma, elveszett gyermekkor és összetört életek

 – emelt szót a gyerekekért Angelina Jolie.

Folyamatosan követjük az orosz–ukrán háború eseményeit, szerdai percről percre frissülő cikkünket itt találja.

Rovatok