Index Vakbarát Hírportál

A XX. század leggazdagabb diktátorai voltak, mégis olcsó kajákat ettek

2022. március 16., szerda 21:04

Az ember fejében – talán Sacha Baron Cohen komédiájának is köszönhetően – valahogy az a kép él, hogy a diktatórikus rendszerek tetején nagyban megy a dorbézolás, a rendszer alján pedig ott az éhező nép. Nagy vonalakban ez így is van, ám meglepő módon nem feltétlenül kaviárból, bélszínből és francia pezsgőből fogy a legtöbb a piramis tetején, sőt!

Egészen megdöbbentő, hogy némely országvezetőnek milyen rossz ízlése volt a gasztronómia terén (is), hiába dúskáltak az emberektől ellopott pénzben. Victoria Clark és Melissa Scott, a Dictator's Dinners: a Bad Taste Guide to Entertaining Tyrants című könyv szerzőpárosa arra a következtetésre jutott, hogy a modern türannoszok egyre kevésbé voltak gourmet-k, ahogy öregedtek. Hiába a vagyon, a hatalom és a szinte korlátlan lehetőségek, nem igazán tudtak felülemelkedni a származásukon, mivel

szinte mind elég alacsony sorból jöttek.

Talán egyedül a mellesleg cápauszony- és kutyahúslevest kedvelő Kim Dzsong Il volt ebben más, lévén ő már a jóba született Kim Ir Szen fiaként, így nem is csoda, hogy a pletykák szerint a Hennessy konyakház valaha volt legtöbbet költő vásárlója volt, míg észak-koreaiak milliói haltak éhen.

A könyv írói szerint némelyek elég nehézkesen tudták csak palástolni a kötelező fogadásokon, hogy szó szerint mennyire nem fűlik a foguk az egészhez, és a felszolgált lazac és Chateaubriand helyett, mondjuk, inkább ennének egy kis meleg disznózsírt – ami a beszámolók szerint a jugoszláv elnök, Josip Broz Tito titkos kedvence volt.

Krumplipüré Hitler módra

A Duce, azaz az olasz Benito Mussolini egyet is értett volna vele, szerinte ugyanis a francia konyha teljesen értéktelen, a flancos fogások helyett szívesebben evett egy sima salátát durvára vágott fokhagymával, némi olívaolajjal és citromlével. Pontban délben, elvárta ugyanis, hogy a családja már ott üljön az asztalnál, mire hazaér a hivatalból.

Elvtársa, Adolf Hitler sem szerette a nagy lakomákat – ami annak is köszönhető volt, hogy krónikus puffadásban szenvedett, így élete vége felé szigorúan diétázott (a napi 28-féle gyomornyugtató tabletta mellett). Bár vegetáriánusnak tartotta magát, állandó étke az üres erőleves volt, amely után krumplipüré következett. De nemcsak olyan hűbelebalázs módjára! Tizenöt (női) ételkóstolója volt, annyira félt a mérgezéstől. Csak akkor nyúlt az ételhez, ha mindegyik életben maradt még 45 perc után is.

Nagy ellenfele és pályatársa, Sztálin sem volt a fényűzés barátja ilyen téren, és nem csak a kommunizmus okán.

Grúz származása révén leginkább a helyi paraszti, sok diót, szilvát, fokhagymát tartalmazó ételeket részesítette előnyben, amelyeket remekül főzött a személyes szakácsa, Szpiridon Ivanovics Putyin. (Így van, Vlagyimir Putyin nagyapja.)

De a román diktátor, Nicolae Ceaușescu is örömmel voksolt a házias kosztra otthon, a csirkepörköltből szívesen vette ki állítólag a lábat és a fejet is, de örömmel lapátolta be a tojásos, zöldséges lasagnét, hagymás-paradicsomos-fetás salátát és az aszpikos pontyot is. Hivatalos eseményeken már nem volt ennyire felszabadult, többször is feljegyezték, hogy ültetett fogadáson a tányér tartalmát ledobta az asztal alá – igen, ő sem volt kevéssé paranoiás a megmérgezését illetően –, nyilván ezért is hurcolt magával sokszor egy minilabort és egy vegyészt. Több államfőt is sikerült azzal megsértenie, hogy kicsomagolta az otthonról hozott ételt, visszautasítva az ott felszolgáltat – Tito állítólag kifejezetten megbotránkozott a dolgon.

Müzli, csoki, emberhús

Van, aki túl keveset evett, mint a portugál diktátor, Antonio Salazar, aki élete vége felé sem tudta elfelejteni, hogy olyan szegénységben nőtt fel, hogy sokszor a szardíniát is el kellett feleznie a testvérével. Van, aki viszont épp hogy sokat, mint pl. Mao Ce-tung, aki még büszkélkedett is vele, hogy „sokat eszik, sokat is ürít”. Ez aztán gondot jelentett akkor, amikor Sztálin meghívta egy szovjet körútra, egész nap nem volt ugyanis olyan megálló, ahol lett volna pottyantós vécé.

A kínai kommunista vezér ugyanis élete végéig nem tudott megbarátkozni az imperialista angolvécével.

Érdekesség, hogy a líbiai Moammer Kadhafi kedvence az olasz konyha mellett a tevehús és tevetej volt (bár szörnyen puffadt tőle), az iraki diktátor Szaddám Huszein a Kellogg's mazsolás müzlijéért és a Mars csokiért volt oda, a tunéziai Zine El Abidine Ben-Ali pedig mindennap repülőn hozatta a kedvenc fagyiját Saint-Tropez-ból, míg a türkmén diktátor, Szaparmurat Nijazov annyira szerette édesanyja frissen sült kenyerét, hogy az alapélelmiszert egyszerűen rá nevezte át, így ma egy kiló Gurbanszoltanedzsét lehet kérni a helyi pékeknél.

A milliók ellenére a legfurcsább ízléssel azonban az afrikai diktátorok rendelkeztek a pletykák szerint. Közülük hármat is vádolnak kannibalizmussal: Egyenlítői-Guinea ura, Francisco Macías Nguema például állítólag koponyákat tartott a hűtőjében, a közép-afrikai Jean Bedel Bokassa szakácsa szerint a főnöke kedvence a ginben pácolt, rizzsel töltött emberhús volt, de még az ugandai diktátort, Idi Amint is megvádolták az emberevéssel. Ő egyébként másban sem volt kispályás: a sült kecske és manióka mellé napi 40 darab narancsot evett meg (természetes Viagrának tartotta ugyanis a gyümölcsöt), szaúd-arábiai száműzetésében pedig pizzán és KFC-menün élt. Természetesen a brit ötóraitea-szertartás mellett. How lovely!

A szerző luxusszakértő.

(Borítókép: Benito Mussolini olasz fasiszta diktátor és Adolf Hitler, a náci Németország vezetője Münchenben találkoztak 1937-ben. Fotó: Fox Photos / Getty Images)

Rovatok