Index Vakbarát Hírportál

Őze Áron és Auksz Éva nyáron mondhatják ki a boldogító igent

2022. március 16., szerda 10:16

A pár már évek óta tervezi, hogy összeházasodnak, ám vártak a megfelelő pillanatra, ami most elérkezett. Nyáron végre hivatalosan is összeköthetik az életüket.

Őze Áron – akit tavaly választottak meg újra a Bartók Színház igazgatójának – nehéz időszakon van túl, mivel az elmúlt évben vesztette el édesanyját. Bár szerette volna, hogy ő is ott legyen az esküvőjén, ám ezt nem élhette meg. A színész a Hot! magazinnak számolt be arról, hogy ugyan párjával, Auksz Évával már évek óta tervezik a menyegzőt, de eddig még nem kerítettek sort rá.

Már évek óta le van szervezve minden, csak szerettünk volna nyugalmat teremteni 

– mondta Őze, illetve azt is hozzátette, személyes okok állnak amögött, hogy idén nyáron mégis meg szeretnék tartani a lagzit. 

Bánom, hogy édesanyám lemarad az esküvőnkről. Szerette és ismerte Évát, szomorú vagyok, hogy nem koronáztuk meg az életét ezzel. Éva szülei viszont még velünk vannak, és amíg ez így van, szeretnénk megtartani a lagzit

– magyarázta a színész.

Mint kifejtette, a nagyszülők sokat segítettek nekik a gyereknevelésben, és a tudatos nevelésnek köszönhetően fiaik, Nimród és Hunor mára önállósodtak. Sőt, azt is elárulta, hogy még egy kislány gondolatával is eljátszottak, mivel egy asztrológus barátjuk megjósolta nekik.

Éva a királynő, ő foglalja el a trónt, és mi vagyunk az alattvalói. Imádni való ebben a szerepében, ugyanakkor egy kislány biztosan átrendezte volna az erőviszonyokat

– tette hozzá Őze, aki jelenleg a Hotel Margaret című magyar sorozatban látható. 

Rovatok