Index Vakbarát Hírportál

Sztrókja után újra színpadra állt Lang Györgyi

2022. március 24., csütörtök 11:53

A Pa-Dö-dő énekesnője még novemberben került kórházba agyérgörccsel. Azóta az állapota sokat javult, a napokban pedig már egy fellépésen is részt vett.

Ahogy arról már beszámoltunk, novemberben rohammentővel szállították kórházba Lang Györgyit, a Pa-Dö-dő énekesnőjét agyérgörcs miatt. A zenész először a Klubrádión számolt be arról, hogy az állapota egyre javul, amelyben oroszlánrészt vállalt a szintén sztrókon átesett Kulka János is, aki a beszédterápiában segített Langnak. Az énekesnő februárban szólalt meg először a kamerák előtt, akkor azt mondta, az állapota fokozatosan javul, bár a jobb kezét nem tudja mozgatni, a beszéde egyre érthetőbb. 

Lang zenésztársa, Falusi Mariann most a Best magazinnak számolt be bővebben arról, milyen állapotban van jelenleg az énekesnő. Mint mondta, a napokban a Kongresszusi Központban volt egy koncertjük, amelyen Lang Györgyi is színpadra állt, sztrókja óta ez volt az első fellépése. Falusi leszögezte, nem az volt a célja, hogy egy életműkoncertet adjanak, mivel hosszú út áll még előtte, de szerette volna feleleveníteni karriere fontosabb állomásait.

Györgyinek ez volt a nagy visszatérése, úgyhogy izgatottan készült az estre, és a gyógyulásában is sokat segített. Egyébként azon kívül, hogy a beszéddel akadnak problémái, például Mari helyett »Mai-nak« hív, mert nem tudja kimondani az »r« betűt, szellemileg abszolút topon van, és mentálisan is ő a legerősebb ember, akit ismerek

– fejtette ki Falusi, ahogy azt is hozzátette, zenésztársa derűvel és élettel teli, nagyon hálás. Mint megjegyezte, ennek köszönhető az is, hogy Lang sztrókja után három héttel már újra együtt vezették a rádióműsorukat.

A hallgatók is imádják, ahogy beszél, mámorítóan édes, csak most már maximum nem vágunk egymás szavába

– jegyezte meg az énekesnő, aki azt is elárulta, a koncerten részt vett Kulka János és Presser Gábor is. Kulka sorstársának tekinti Lang Györgyit, akivel főiskolás korukban egy párt alkottak. Az énekesnő sokat segített Kulkának a felépülésben, amelyet a színész most viszonoz is, rendszeresen jár Langhoz, hogy együtt gyakorolják a beszédet. 

(Borítókép: Lang Györgyi énekesnő az esemény házigazdája beszél a 26. Budapest Pride felvonulás célállomásán a Tabánban 2021. július 24-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok