Index Vakbarát Hírportál

Humorral gyógyul Szombathy Gyula, három hete kapott sztrókot

2022. március 24., csütörtök 10:03

A színművész jelenleg kórházban lábadozik, mivel szívműtétje után sztrókot kapott, azonban egyre csak javul az állapota.

A Kossuth-díjas színművész az utóbbi években nehéz időszakon ment keresztül, mivel 2017-ben daganatos betegséget diagnosztizáltak nála, majd sürgősen meg is kellett műteni. A felépülése viszonylag gyorsan ment, két évre rá már újra színpadon állt. Tavaly pedig újra egészségügyi gondjai akadtak, mivel feleségével együtt elkapták a koronavírust, ami megviselte őket.

A 77 éves színészt még mindig megpróbáltatások elé állítja az élet. Három héttel ezelőtt kellett egy rehabilitációs intézetbe szállítani, mivel szívműtétje után sztrókot kapott. Szerencsére sikerült szövődmények nélkül átvészelnie ezt az időszakot. Mint azt a Borsnak elárulta, az orvosok szerint már pénteken hazamehet a kórházból, de otthon még legalább két hetet kell pihennie, hogy teljesen felépüljön.

Jelenleg járókerettel tudok csak közlekedni, de pár lépés már anélkül is megy

– mondta Szombathy.

Sőt, azt is kifejtette, a humor segít neki abban, hogy mihamarabb meggyógyuljon. Még a kabaréjeleneteit is bevitte magával az intézetbe. Hozzátette, mindent betart, amit mondanak a szakemberek, ennek köszönhetően gyorsan gyógyul.

Még van egy kisebb vérrög a szervezetemben, de az már fel fog szívódni és semmilyen galibát nem fog okozni

– mondta a színész.

(Borítókép: Az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Szombathy Gyula Jászai Mari-díjas színművész, kiváló és érdemes művész otthonában, Balatonalmádiban 2020. szeptember 26-án. Fotó: Cseke Csilla / MTI)

Rovatok