Index Vakbarát Hírportál

Cseh László apa lesz

2022. március 30., szerda 10:08

Hét év próbálkozás után végre sikerült teherbe esnie Cseh László párjának, így a nyáron már meg is születhet első gyermekük, aki kislány lesz.

Ahogy arról a korábbiakban beszámoltunk, Cseh László tavaly visszavonult az úszástól. Akkori nyilatkozata szerint szeretne a családjára és a feleségére koncentrálni. Mint ismeretes, Cseh László és neje az elmúlt hét évben már próbálkoztak, ám Dia nem tudott teherbe esni. Még a lombikprogramba is belevágtak volna, ha természetes úton nem sikerül szülővé válniuk.

A pár nemrég egy hivatalos eseményen vett részt, ahol gömbölyödő pocakkal kapták lencsevégre az úszó feleségét. Cseh László több tucat hallgató előtt tartott előadást egy ráckevei szállodában, és azt sem felejtette el elújságolni, hogy végre apa lesz.

Elmesélték, hogy végre szülők lesznek, nyárra várják a kisbabájukat. A hölgyet virágcsokorral köszöntötték, lerítt róla, hogy éppen élete legboldogabb napjait éli

– fejtette ki a hotel vendége, aki azt is elárulta, hogy Dia elmondta nekik, miszerint összesen négy gyermeket szeretnének.

A Bors megkereste Cseh Lászlót, aki a kérdésükre elismerte, valóban gyermekük fog születni a közeljövőben.

Júliusban kislányunk születik majd. Már a nevét is kiválasztottuk, azt azonban egyelőre nem szeretném elárulni

– mondta az úszó.

(Borítókép: Cseh László. Fotó:  Huszti István / Index)

Rovatok