Index Vakbarát Hírportál

Osváth Zsolt is szavazott már a Fideszre

2022. április 20., szerda 14:42

A hvg.hu készített interjút Osváth Zsolttal, a Zshow Time YouTube-csatorna házigazdájával, aki az ellenzék kampányrendezvényein is szerepelt. Az influenszer azt mondta: a híresztelések ellenére nem hagyja el az országot, továbbá azt is megemlítette, hogy korábban ő is Fidesz-szavazó volt.

A fiatal videós azt mondta: sokan félreértették a választás napja után közzétett videóját, amelyben – szerinte – csak annyit mondott, hogy eltávolítja azokat a videókat a csatornáról, amelyben politikai véleményt formált.

Nálam most értük el azt a lélektani határt vagy – ahogy a miniszterelnök mondja – azt a vörös vonalat, ahol én már tovább nem szeretném népszerűsíteni az ellenzék ezen formáját

– így indokolta meg a döntést most Osváth Zsolt, majd azt is hozzátette, hogy az ellenzéki pártokat korábban tanácsokkal és kézzelfogható segítséggel is támogatta, de most egy ideig nem fog így tenni.

Nem szeretnék konkrétumokat mondani, de a social media területén, amihez értek, igyekeztem segíteni. Az ellenzék nyilván látta, hogy elég jók a számaim, így arra használtak engem és a platformomat, hogy eljussanak a szavazókhoz, én pedig ezt engedtem annak a reményében, hogy egyszer átveszik a kormányzást, és emiatt majd lehet itthon családom, férjem

– mondta ezzel kapcsolatban, majd azzal folytatta, hogy miközben az ellenzéktől nem kért vagy kapott pénzt ezért a segítségért, aközben „a negyedik kétharmadon” súlyos pénzeket bukott. „Több millió forintot buktam azért, mert kinyitottam a számat, és ellenzéki véleményt nyilvánítottam. Szponzorok fordultak el tőlem, barátok, rokonok […] Az apám volt felesége meg az intézeti gyámom, aki apám helyett apám volt, dehonesztáló, engem lejárató cikkeket szivecskézett és lájkolt.”

Amikor ezeket látod, akkor megkérdőjelezed magadban, hogy »Zsolt, biztos, hogy jó az, amit csinálsz? Hát ellened vannak az emberek«

– fogalmazott, hozzátéve azt is, hogy őt és párját is provokációk érték a szerepvállalása miatt.

Volt, hogy kiderítették a címünket, ahol lakunk, és a kapu előtt vártak minket. Máskor idejöttek az étterembe ezek a tipikus fröcsögő emberek, vagy lehúzták az értékeléseinket. Olyan is volt, hogy csak üzenetet adtak át a felszolgálókkal, hogy »dögöljek meg, és remélik, hogy minél hamarabb bezár ez a buzibár«

– mondta a Hvg.hu-nak az influenszer. Osváth Zsolt emellett azt is kifejtette, hogy kommunikációs szempontból az ellenzéki kampány videóival, illetve Márki-Zay Péter nyilatkozataival sem mindig értett egyet.

Márki-Zay Pétert is felhívtam, és megmondtam neki, hogy figyelj, ezzel a nyilatkozatoddal szerintem most nagyon mellémentél […] De például amikor a szájeres, nyögős videót csinálták, próbáltam közvetíteni a civil szervezetek és a központ között

– fogalmazott az egyik kampányvideóval kapcsolatban, amelyet azóta a YouTube-ról is eltávolítottak.

Arról, hogy akkor most elhagyják-e az országot párjával, az interjú végén azt mondta: nem valószínűbb ez náluk, mint mások esetében.

Ha sikerül itt családot alapítanunk, akkor én magyar emberként, magyar érzelműként itthon szeretnék maradni. Ez egy jó lakmuszpapír lesz. Ha 15 év múlva még itt vagyunk, akkor az azt jelenti, hogy a Fidesz jól csinálta, amit csinált

– mondta.

Az interjú legvégén Osváth Zsolt egy kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy szerinte mindenki életében vannak vitatható pontok, ezek alapján nem feltétlen érdemes megítélni őket.

Én is szavaztam a Fideszre. Én is mentem Pride-ra tüntetni, én is ott voltam 2006-ban eltakart arccal, és dobáltam a rendőröket, gyújtogattam a kukákat. Szerintem nem érdemes számonkérni az emberen a múltban tett kijelentéseit, még Orbán Viktoron sem a húsz évvel ezelőttieket, mert az ember változik, puhul, keményedik

– mondta, majd azt is elárulta, hogy a második kétharmad környékén ábrándult ki a Fideszből a gyűlöletkampány, a hamis ellenségképek miatt.

Rovatok