Index Vakbarát Hírportál

Cserhalmi György egy vita miatt ugrott ki az ablakon

2022. április 30., szombat 12:06 | aznap frissítve

Nem akármilyen történetet osztott meg magáról Cserhalmi György, amikor egy színpadi beszélgetésen pályafutása meghatározó momentumairól mesélt.

A nemzet színésze egy 1972-es veszprémi élményét elevenítette fel, amikor Latinovits Zoltánnal került összetűzésbe – írja a Blikk. Mindez a Győzelem című darab premierje után történt, és állítólag kis híján tettlegességig fajult a vita közöttük.

Cserhalmi György elmondása szerint olyan ideges lett, hogy mérgében kiugrott az ablakon, ám szerencsére nem esett baja. A vita közte és Latinovits Zoltán között a színész viselkedéséből fakadt, aki a sikeres premier után flegmán, kissé ittasan nekidőlt a falnak. A darabot rendező színész ezt szóvá tette, és közölte vele: nem lehet így viselkedni.

Én nem hagytam magam, és kikértem magamnak, hogy ne szóljon be nekem, mert megpofozom. Elindultam kifelé, de még az ajtóból is utánam kiabált valamit

– idézte a portál Cserhalmi Györgyöt, aki olyannyira felháborodott, hogy inkább kiugrott az ablakon, nehogy visszaforduljon. Az volt a szerencse, hogy csak hat méter magasról érkezett a földre.

Cserhalmi György a színpadi beszélgetés során azt is felelevenítette, hogy akkoriban Latinovits Zoltán mindennapos vendég volt náluk, és hogy a fenti incidenst leszámítva haláláig jó viszonyt ápoltak.  

(Blikk)

Rovatok