Index Vakbarát Hírportál

Travis Scottnak börtönben lenne a helye? Propagandafilm készült a tragikus koncertjéről

2022. május 5., csütörtök 14:54

A rapper tragédiával záródó koncertje a tavalyi Astroworldön megihletett egy filmkészítőt, aki úgy döntött, vászonra viszi a fellépést, amely tíz ember halálát okozta. Charlie Minn szerint ugyanis Travis Scottnak bűnhődnie kell.

Óriási botrány övezte Travis Scott fellépését a tavalyi Astroworldön, miután akkora tumultus alakult ki, hogy a rajongók szó szerint egymást taposták. Tíz fiatal vesztette életét a végzetesre sikeredő koncerten, azonban rengetegen meg is sérültek. A történtek miatt nemcsak a rapper, hanem az Astroworld, illetve az azt szervező Live Nation ellen is keresetet nyújtottak be, összesen négyszázat. Az ellenük felhozott vádakat azóta is következetesen tagadják. A megrázó eseményről film is készült Concert Crush címmel, amelyet a napokban mutattak be. A produkcióban a koncert körülményei mellett a résztvevők élménybeszámolói is terítékre kerülnek.

A film rendezője, Charlie Minn az alkotással kapcsolatban a PageSixnek nyilatkozott, és merész kijelentéseket tett. Elmondása szerint ugyanis gazembernek tartja a rappert, akinek rács mögött a helye. 

Véleményem szerint ő bűnöző. Tíz ember halt meg. Hogy mehetünk el emellett?

– mondta Minn, aki szerint Scott megérdemli a meghurcoltatást, sőt a börtönt is.

Elismerte, hogy látta a megérkező mentőautót. Sőt azt is észrevette, hogy emberek ájultak el, mivel háromszor leállította a koncertet. Nem azt mondom, hogy tudta, hogy emberek haltak meg, de azzal tisztában volt, hogy probléma van. A mentőautót nem lehet fagylaltos kocsinak nézni

 – jelentette ki a rendező. 

A produkcióban – amelyet egy héten keresztül vetítenek Texas állam különböző mozijaiban – a fellépés nyolc résztvevője, illetve több szemtanú is beszámol a történtekről. Minn kijelentette: ő az áldozatokat képviseli, és reménykedik abban, hogy a tragédia minden koncertszervező szemét felnyitja, és példaként szolgál, hogyan ne rendezzen senki ilyesfajta fellépést. Mint megjegyezte, az ember amiatt megy koncertre, hogy jól érezze magát, nem azért, hogy az életéért küzdjön. 

Propagandafilm lenne?

Scott szóvivője szerint a rapper nem látta az alkotást, illetve nem is nagyon tud olyanról, aki megnézte volna. Sőt propagandafilmnek nevezte – ami talán kicsit túlzás. A zenész egyik ismerőse kifejezetten elfogultnak tartja a produkciót, mivel elmondása szerint az áldozatokat képviselő egyik ügyvédnek, Ricardo Ramosnak köszönhetően jöhetett létre. A hírek szerint a Live Nation pont utóbbi miatt fejezte ki aggodalmát az üggyel foglalkozó bírónak, akinek levelet is írtak. Mint megfogalmazták, nem jó ötlet a felperesek jogászát belekeverni a filmbe, mivel a különösen nagy nyilvánosságot kapó produkció könnyen befolyásolhatja az esküdtszéket.

Ugyan Minn szerint a Live Nation nem kereste meg őt azzal kapcsolatban, hogy kifogásolnák a filmet, a rendező kifejtette, nem csak a rappert hibáztatja a történtek miatt. 

Rengeteg embert lehetne hibáztatni, de már lassan hat hónapja történt, és még senkit nem vontak felelősségre 

– magyarázta.

Jótékony cselekedettel próbálja jóvá tenni

A rapper a katasztrófát követően azt nyilatkozta, megszakadt a szíve, nagyon lesújtotta az eset, bár azt nem támasztotta alá, hogy hallott volna sikolyokat a koncert alatt. Egy korábbi interjúban azt is megjegyezte, a világítás, a hangzás és az egyéb színpadi elemek miatt nagyon nehezen lehet megítélni, mi történik a közönség soraiban. Hozzátette, hogy ő mindig leállította a show-t, ha azt tapasztalta, hogy gond van, így tett most is, ám akkor már késő volt.

Scott – hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló – elindította a Project HEAL nevű kezdeményezést, amelynek az a célja, hogy még biztonságosabbá tegyék a rendezvényeket, illetve védjék a fiatalokat. Bár a zenész népszerűsége a fellépést követően meglehetősen megcsappant, sok rajongója hibáztatta őt, ám az utóbbi időben kezd visszatérni a közéletbe, talán a megítélését is sikerül valamelyest javítania. 

(Borítókép: Travis Scott az Astroworldön 2021. november 5-én. Fotó: Erika Goldring / WireImage / Getty Images Hungary)

Rovatok