Index Vakbarát Hírportál

Ő az a nő, akire még II. Erzsébet is rábízná az életét

2022. május 28., szombat 13:33

Igen keveseknek nyílik lehetősége arra, hogy közel férkőzhessenek a királynőhöz, biztonsági okokból természetesen, ám van egy nő, Angela Kelly, akinek az uralkodó már régóta a támogatását élvezi.

A brit uralkodó a férje, Fülöp herceg halála óta magára maradt, ám sokan veszik körbe, akik igyekeznek mindenben segíteni neki. A környezetében van egy nő, Angela Kelly, aki a királynő legjobb barátnője és az egyik legmegbízhatóbb tanácsadója

A hírek szerint a 69 éves nő a közelmúltban költözött be a Windsor-kastélyba, hogy segítsen a királynőnek megbirkózni az időskorral járó mozgási nehézségekkel. Bennfentesek arról számoltak be, miszerint Kellynek saját lakosztálya lesz a kastélyban, és a II. Erzsébet uralkodásának 70. évfordulójára szervezett ünnepségeken is mellette lesz – írja a Mirror.

Ki Angela Kelly?

Angela Kelly nyolc héttel az után született, hogy a királynő 1952-ben trónra lépett. Egy hatgyermekes, római katolikus család tagjaként jött a világra, és Waltonban éltek a szüleivel együtt. Édesanyja, Teresa Bradley tanította meg őt varrni, majd ruhákat kezdett készíteni a babáinak, így a divat iránti szenvedélye már egészen fiatal korában megmutatkozott. 

1992 októberében nyílt először lehetősége arra, hogy találkozzon II. Erzsébettel. Abban az időben házvezetőnőként dolgozott Sir Christopher Mallaby akkori berlini brit nagykövetnél. A királynő és Fülöp herceg hivatalos látogatást tettek a nagykövet házában is, ahol az uralkodó megkérdezte Kellyt, ki lesz a következő vendég, ő pedig ahelyett, hogy elárulta volna, csak szűkszavúan felelt. Hónapokkal később Kelly telefonhívást kapott, állást ajánlottak neki, így ő lett a királynő öltöztetője. Úgy tartják, hogy Kelly őszintesége járult hozzá ahhoz, hogy rá gondoltak. 

Bethan Holt, a The Queen: 70 Years of Majestic Style könyv írója egyik korábbi nyilatkozatában elárulta, Kelly nem egy féleszű nő, és a bája többek között abban rejlik, hogy egyáltalán nem fél II. Erzsébettől. Kelly azóta már közel 30 éve dolgozik a királyi családnál, a királynő bizalmát élvezi. Hivatalos beosztása szerint őfelsége, a királynő személyi asszisztense, tanácsadója és kurátora. Az évtizedek alatt különösen szoros kötelék alakult ki közöttük, ezt támasztja alá az is, hogy a koronavírus-járvány kitörésekor Kelly azon kevés alkalmazott közé tartozott – ők a HMS Bubble nevet kapták –, aki II. Erzsébet környezetében lehetett. 

Kelly munkái közül néhányat még a platinajubileumi ünnepségeken is kiállítanak, ahol bemutatják az elmúlt 28 év során a királynőnek készített ruháit. Többek között az a ruhadarab is kiállításra kerül majd, amit II. Erzsébet a megkoronázása során viselt. Bár a munkája terén mindig is remekelt, de a magánéletében komoly válságon ment keresztül. 

Háromgyermekes elvált édesanya, gyermekeit az apjuk, Frank Wylie nevelte fel a királyi családban betöltött szerepe miatt. Sőt harmadik férjével, Jim Kellyvel kötött házassága is rendesen megszenvedte, amikor a királynőnek kezdett el dolgozni, így heteket volt távol. Ám a törekvéseit jutalmazták, mivel már számtalan elismerést kapott a szolgálatáért. 2006-ban a Royal Victorian Order tagjává választották, 2014-ben pedig a királyi családnál töltött 20. évének tiszteletére egy kitüntetést kapott. 

Amellett azonban, hogy Kelly a királynőnek dolgozik, egy divatmárkája is van, amelyet még Alison Pordummal, a királynő korábbi varrónőjével hozott létre. A hírek szerint II. Erzsébet és Kelly kapcsolata Fülöp herceg halála óta csak még szorosabbá vált.

(Borítókép: II. Erzsébet 2010. október 26-án. Fotó: Dan Kitwood – WPA Pool /Getty Images)

Rovatok