Index Vakbarát Hírportál

Babicsek Bernát édesanyja: Elkerülhető lett volna a tragédia

2022. június 9., csütörtök 11:34

A nemrégiben elhunyt zenész-színész édesanyja elmondása szerint megelőzhető lett volna a tragédia, így fia, Babicsek Bernát még mindig élhetne, ha a kiérkező járőr körültekintőbben jár el.

Mint arról a korábbiakban beszámoltunk, december 31-én hunyt el Babicsek Bernát, akinek halálát füstmérgezés okozta. Bár az ügyben indított nyomozást a rendőrség már lezárta, a zenész-színész szülei fellebbeztek, mivel elmondásuk szerint nagy hibát követett el a helyszínre kiérkező járőr.

Babicsek édesanyja, Márta most a HOT! magazinnak számolt be arról, mi történhetett azon az éjszakán. Mint mondta, a színésznek december 30-án még volt egy előadása, amely után ők vitték haza Babicsek Bernátot kocsival. Akkor elmesélte nekik, nem megy sehova szilveszterkor, mivel fáradt, és másnap randevúja lesz.

Amikor kiszállt a kocsiból, már elmúlt éjfél. Fél egy körül érkezett hozzá a barátja, aki valamivel hajnali fél három előtt ment el. Három óra húszkor megszólalt a riasztó, és fél négykor már a járőr is kint volt

– fejtette ki az édesanya, hozzátéve, hogy aznap már nem is beszéltek vele, mivel azt hitték, pihen. Csak január 1-jén látogatták meg, amikor többszöri telefonhívásra sem tudták elérni. Elmondta, a házhoz érve már akkor sejtette, hogy baj van, amikor látták, hogy nincs áram.

Olyan érzésem volt, mintha leforráztak volna

– mondta, ahogy arról is beszámolt, ezt követően Babicsek édesapja betörte az egyik ablakot, és bement.

Már jó néhány perce bent volt, bosszankodtam is, hogy én itt kint aggódom, amíg ők bent trécselnek. A férjem kiáltása zökkentett ki, amikor megtalálta Bernát élettelen testét

– emlékezett vissza az édesanya. 

A szellőzőből szállt ki a füst, ami látszik is a felvételeken

A szülők egyelőre nem kaptak szakmai véleményt, ahogy a halál beálltát sem lehet tudni. Az azonban biztosnak tűnik, hogy egy elektronikai rövidzárlat okozta a tragédiát, ami miatt izzani kezdtek a vezetékek a konyhában. Babicsek édesanyjának elmondása szerint áramkimaradás esetén a rendszer automatikusan jelez a biztonságtechnikai cégnek, akik járőrt küldenek a helyszínre, hogy megbizonyosodjon róla, minden rendben. 

Visszanéztem a testkamera felvételeit: a járőr, akit kiküldtek a fiam házához, mindössze másfél perc alatt körbejárta a házat, úgy ítélte meg, hogy minden rendben van, és távozott

– magyarázta, hozzátéve, hogy a szellőzőből szállt ki a füst, ami látszik a felvételeken is. Sőt, az is hallatszik, amint a járőr azt mondja a diszpécsernek, nem szeretné felkelteni a horkoló tulajt, és semmi szokatlant nem tapasztalt a helyszínen.

Bernát még élt, amikor kiment hozzá a járőr, és talán elkerülhető lett volna a tragédia, ha körültekintőbben jár el

– tette hozzá. Mint mondta, bár a nyomozás lezárult, ügyvédhez fordultak és feljelentést tettek, hogy megtudják, mi is történt pontosan azon az éjszakán.

Rovatok