Index Vakbarát Hírportál

Justin Bieber már a Szigetre tart és hálás: Annyira jó itt lenni!

2022. augusztus 2., kedd 09:00

Legyőzte a betegségét, ami miatt júniusban félbe kellett szakítania a világkörüli turnéját, és a hétvégén ismét színpadra állt Justin Bieber. A szupersztár énekes vasárnap Olaszországban lépett fel, így most már biztosak lehetünk abban, hogy a Sziget Fesztiválra meghirdetett koncertje sem marad el, ami feltehetően a szervezőknek telt házas napot hoz majd. Bieber boldog és hálás, hogy ismét koncertezhet, amit nem győz hangoztatni.

Július 31-én a Lucca Summer Fesztiválon láthatta először Justin Biebert a közönség, mióta bejelentette: leküzdötte a betegséget, ami miatt nyár elején meg kellett szakítania a már folyamatban lévő Justice névre keresztelt világkörüli turnéját.

Mint ismert, Biebernél korábban Ramsay Hunt-szindrómát diagnosztizáltak, ami elmondása szerint a fülében lévő egyik ideget érintette, és emiatt lebénult a fél arca. Miután mindezt egy videóbejegyzésben közölte, amelyen jól látható volt, hogy pislogni is csak az egyik szemével tudott, illetve a szája is csak félig volt mosolyképes, nem csoda, hogy sokan aggódni kezdtek, mikor lesz újra színpadképes az énekes.

Július 17-én végül közleményben erősítették meg, hogy visszatér a színpadra, és folytatódik a félbehagyott nagyszabású koncertsorozat, ami így is történt. A sztárelőadó meg is osztott az Instagram-oldalán egy kulisszavideót, amelyen közvetlenül a fellépés előtt a feleségével, Hailey Bieberrel és a stábtagokkal látható, akikkel közös imára állt össze. 

„Jó érzés újra itt lenni. Szeretlek titeket. Ez a legszexibb csapat, akit ismerek” – viccelődött a felvételen egyébként abszolút jókedvűnek és egészségesnek látszó énekes, hozzátéve: „Micsoda nagyszerű este! Annyira hálás vagyok, hogy újra itt lehetek. Mindannyiótokat nagyon szeretlek!”

A Justice turné az egyenlőségről szól

De nemcsak a crew-nak, hanem a rajongóinak is kifejezte háláját a Grammy-díjas világsztár, a színpadon köszönve meg nekik a szeretetüket és a támogatásukat. A show alatt kitért arra is, hogy a Justice turnét milyen mély gondolatok inspirálták, később az Instagram-oldalán is aláhúzva ezek fontosságát.

„Srácok, szeretném megköszönni nektek, hogy újra itt lehetek. Ez a visszatérésem első napja, és annyira jó itt lenni” – mondta a közönségnek. „Ahogy néhányan tudjátok, a Justice Tour az egyenlőségről szól. Az igazságosságról, ami mindenkit megillet. Nem számít, hogy nézel ki, nem számít az alakod, a méreted, az etnikai hovatartozásod.

Mindannyian egyformák vagyunk, mindannyian egyek vagyunk.

Tudjuk, hogy a rasszizmus gonosz. Tudjuk, hogy a megosztottság gonosz. Ez rossz. De mi azért vagyunk itt, hogy változást hozzunk. Szeretném megköszönni mindannyiótoknak, hogy részesei vagytok ennek a turnénak ma este.”

Hogy mennyire boldog az énekes a visszatérése miatt, azt a felesége Instagram-bejegyzése is igazolta: Hailey Bieber a storyjában osztott meg egy felvételt fellépés közben a párjáról, amihez annyit írt:

Egy dolgot biztosan tudok, ezt a srácot nem lehet lefogni.

Justin Bieber hamarosan – Dánia, Svédország, Norvégia és Finnország után – Magyarországra is ellátogat: augusztus 12-én a Sziget Fesztiválon lép fel, amit minden bizonnyal hatalmas érdeklődés övez majd. A turnéjának alapgondolatai ráadásul abszolút passzolnak a rendezvény profiljába: a Sziget mindig is kiállt az egyenlőség mellett, a kirekesztés minden formáját elutasítva. Így nem is lehet kérdés, hogy helye van a headlinerek között.

Rovatok