Index Vakbarát Hírportál

Porba tiporták Justin Biebert a Sziget szombati DJ-i

2022. augusztus 14., vasárnap 11:53

Nem sokáig szomorkodott Justin Bieber pénteki, többeknek csalódást keltő fellépése miatt a Sziget közönsége, szombaton a lézengés helyett keményen odacsaphattak a bulinak, hiszen az elektornikus zene már-már két megkerülhetetlen alakja, Calvin Harris és Alan Walker is elképesztő partit csapott.

A hatalmas várakozások ellenére az idei Sziget Fesztiválra kilátogatók körében nem okozott osztatlan sikert Justin Bieber pénteki fellépése. A korábbi – sőt talán azóta is erősen ebben a korosztályban leginkább népszerű –, tinibálvány énekest valaki playbackkel vádolja, mások pedig egyszerűen unták vagy kevésnek találták a Sziget Fesztiválhoz vagy az énekes számára kifizetett összeghez képest a produkciót. 

Hiába ébredt azonban vegyes érzésekkel a Hajógyári-sziget sokszínű lakossága, aki a szombati napra is jegyet váltott, nem bánkódott sokáig, hogy a többek által leginkább várt sztárt végighallgatta pénteken. 

Szombaton ugyanis szó szerint a veretésé volt a főszerep, a nagyszínpad headlinere, Calvin Harris, majd a szervezők által talán kicsit tévesen a Party Arénába száműzött Alan Walker is felejthetetlen show-t varázsolt a lépegetésben és porban gazdag éjszakába.

Harris pakolta fullosra a csapatáskákat  

Bár a fesztivál programjai egész nap zajlottak, és a strandolást inkább koncertélményre cserélő keménymag számára már korán elkezdődött a buli, a szombat igazi durranását mégis a korábbi világelső angol DJ, Calvin Harris hozta el Budapestre. Még úgy is, hogy a szombati nap főfellépőjének kikiáltott előadó csak fél 10 kor lépett a nagyszínpad keverőpultja mögé, az előtte bő másfél órát szinte félrecsúszott hang nélkül végigéneklő Lewis Capaldit követően pedig nem volt egyszerű a feje tetejére állítania a fesztivál legnagyobb küzdőterét.

Capaldit fellépése után az ekkorra már meglehetősen jó kedvre derült közönség soraiból a legtöbben el sem mozdultak a színpad elől, a pénteki naphoz képest azonban érezhetően szellősebb látogatótömeg egy része még egy utolsó wc, sör, hotdog szentháromságot azért bevállalt Calvin Harris érkezése előtt. 

Jól is tették, mert a lemezlovas nem sokáig ügetett a pult mögött, az intrót követően komoly vágtába kezdve azonnal a Blame dallamait szólaltatta meg, amelynek hallatán kisebb túlzással rögtön felvette a diktálni kívánt ritmust mindenki, és kezdetét vette a másfél órás elképesztő veretés.

A színpad képe ugyan meglehetősen szolid volt, a háttérben futó grafikák mellett csak néhány alkalommal villant fel vöröses ledshow vagy indult be a füstgép, az elektronikus műfajt kedvelők közül aligha szúrta ki ezt valaki, hiszen

a brit előadó sorra húzta elő nagyobbnál nagyobb slágereit.

A fellépése és talán az idei Szigetet végig jellemző hatalmas porfelhő még a füstgépet is elnyomta, azonban ennek ellenére egy percig sem tűnt úgy, hogy az itt-ott maszkban táncoló fesztiválozók közül ez bárkit is komolyan zavarna az önfeledt szórakozásban. 

A kőkemény droppok valósággal porrá zúzták Justin Bieber előző napi show-ját, a lézengő emberek helyett szombaton csak úgy hullámzott a néhol már valósággal őrjöngő tömeg, az este során felcsendült dalainak címe pedig tűpontossággal illeszkedtek a fesztivál üzeneteihez: volt  Feel So Close, Summer, és I Need Your Love is, mégis talán a This Is What You Came For – azaz az „ezért jöttél”-re fordítható – slágerének címe volt az, amit Harris bulija beteljesített szombat este.

Hamisítatlan, meglehetősen populáris, már-már lakossági, ám az első daltól a záróakkordig profi szettje talán életünk egyik leggyorsabban eltelő másfél óráját hozta, ha nem jár le a szerződésben rögzített idő, és nem fogynak el egy idő után a slágerek, talán reggelig is ellépegetett és ugrált volna rá a fesztivál népes közönsége. Ugyan még bőven vannak hátra napok az idei Szigetből, az már biztosan kijelenthető, hogy Calvin Harris az idei fesztivál talán legjobb buliját csapta szombaton. 

A maszkos zseni túlnőtte az arénát 

Lewis Capaldi és Calvin Harris mellett egy szintén brit születésű, ám magát jóval inkább norvégnak valló Alan Walker volt az este leginkább várt előadója, aki annak ellenére is, hogy olyan fesztiválokon lép fel évről évre, mint a Tomorrowland vagy a Lollapalooza, a Szigeten kisebb meglepetésre nem kapott helyet a nagyszínpados előadók között – szombat este a Ticketswap Party Arénában élt a lehetőséggel, hogy felkorbácsolja a szigetlakók hangulatát. Az idősáv sem volt éppen túl kedvező a populárisabb, leginkább EDM-re hajazó stílust képviselő előadó szettjének, az ilyenkor sok esetben már javában hajnalig lépegetős, kattogós technót játszó előadók helyett, éjjel egykor ő lépett a Colosseum dühöngője melletti sátor pultja mögé. 

Már a nagyszínpad felől az arénához vezető úton érezhető volt, hogy itt valami igazán nagy dobás készül, mert szinte csak tyúklépésben lehetett haladni a partisátor felé. Hamar rá kellett jönnünk, hogy a hömpölygő tömeg nagy része Walkerre kíváncsi – az arénába a YouTube-on 3,3 milliárd megtekintést produkáló Faded nyitódallamainak felcsendülésekor már egy repohárnyi hely sem volt, a tömeg az úton és a sátor két oldalán próbált közelebb férkőzni a szokásához híven maszkban és kapucnis pulóverben zenélő előadóhoz. Ez a legtöbbeknek inkább kevesebb, mint több sikert hozott, pedig érdemes volt kicsit erőszakosabbnak lenni, ugyanis a sátron kívül meglehetősen nehezen lehetett Walker zenéjét kiszűrni a fesztivál zajából. A tömeg viszont ezt nem bánta, Walker bulija talán Harrisszel versenyre kelve már az első perctől kezdve fergeteges volt.

A DJ hárommilliárdos megtekintést elérő dalai közül a Faded után a The Spectre-t is lenyomta, amelyet ugyan ha a nevéhez sokan talán nehezen is kötnek, szövegét és dropjait kívülről ismerik – legalábbis a vasárnap éjszaka még igencsak élénken talpon lévő közönség reakciói abszolút erről árulkodtak.

A tömeget és a hatalmas érdeklődést látva már a szervezők és Walker stábja is sajnálhatja, hogy nem a nagyszínpadon kapott lehetőséget az augusztus 24-én még mindig csak a 25. születésnapját ünneplő lemezlovas.

Ennek ellenére nagyon kitett magáért, az idei aréna kifejezetten jól elkészített fény és effektkészletét kihasználva a stroboszkópból, grafikákból, lézerekből és füstből sem volt hiány, amelyek közül valamelyik folyamatosan elkápráztatta a fáradni nem akaró, lelkesen verető tömeget.

Walker a látványelemek mellett remekül ráérzett arra is, hogyan mozgassa meg a közönséget, szettjét jól átgondoltan állította össze, saját slágereit és legújabb számait remekül vegyítette olyan örökzöldekkel mint az Eiffel 65: Blue című klasszikusa, vagy éppen az ABBA slágerei. Az ekkora már igencsak lehűlő levegőből mit sem lehetett érezni a sátorban, fullasztó tömeg és hőség uralkodott az arénában, azonban az a néhány izzadtság csepp sem vett le a buli nívójából, olyannyira nem, hogy talán a pénteki Justin Bieber miatt kiváltott jegyüket sokan örömmel cserélték volna el Walker sátorba száműzött csapatásáért. 

Összességében talán az egyik legjobb hangulatú estéjén van túl a Sziget, egyik sztárfellépőnek titulált előadó sem alibizett vagy csapott haknit, mindenki igazán kitett magáért. A veretés talán azóta is tart egy-egy sátor körül, így szinte biztossággal kijelenthető, hogy a szombat valósággal porba tiporta az előző este vegyes érzéseit, a fesztivál pedig mint főnixmadár éledt fel a hétvégére, ahol ma a szintén brit Anna-Marie és az ausztrál Tame Impala próbálja meg überelni az előző nap valóban elsöprő hangulatát. 

(Borítókép: Alan Walker. Fotó: Szabó Réka / Index)

Rovatok